Várhatóan az érintett autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja annak eldöntését, hogy elfogadja-e biztosítójának jelenlegi ajánlatát a következő egy éves időszakra vagy inkább szerződést vált. A péntek éjféli határidőig már csak öt nap van hátra, a korábbi tapasztalatok alapján ezalatt még 30-40 ezer kgfb-szerződést mondhatnak fel.

Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. Emiatt pénteken már az összehasonlító portálok is csak korlátozásokkal fogadnak be ilyen megbízásokat. A Netrisk.hu például az aznap 12 óráig beérkezett megrendelések esetében vállalja át a felmondásokat azzal a feltétellel, hogy  az ügyletre rendelkezik érvényes alkuszi megbízással .

Annak az autósnak, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő, idén még kizárólag írásban közölt felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosítójához, az alapesetben a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább  a jelenlegi kötelező biztosítását.. Ha ennek ellenére egy másik   szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben és formailag megfelelő módon gondoskodni..

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét pedig legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény rendelkezése szerint törölniük kell.

A Netrisk.hu-nál eddig leadott több mint 30 ezer megrendelés összegzése alapján megállapítható, hogy továbbra is három biztosító: a K&H, az Allianz és az Union köti az év végi évfordulós szerződések közel kétharmadát. Ez a sorrend a kampány végéig már érdemben nem változik. Az eddig megrendelt  szerződések baleseti adóval növelt átlagos díja  21 800 forint körül alakult. Azok az ügyfelek, akik végül váltottak, átlagosan hatezer forint körüli összeget takarítottak meg.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja