2017. június 1. csütörtök, 08:31
Paks, Paks 2, Roszatom, atomerőmű, pályázat, tender, beszerzés, turbinagyártás
Tendert írt ki 770,6 millió euró értékben a Paks 2 projekt keretében az erőműben az ötös és hatos blokk turbinacsarnoka alap és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására a Roszatom vállalatcsoporthoz tartozó Akcionyernoje Obscsesztvo Inzsinyiringovaja Kompanyija ASE.

A pályázatokat július 6-ig várják, a tender első szakaszának eredményét július 26-ig kihirdetik – közölte szerdán a RIA Novosztyi. A hírügynökség idézte Alekszej Lihacsovnak, a Roszatom vezérigazgatójának a Világgazdaság számára az év elején adott interjúját, amelyben Lihacsov kijelentette, hogy "minden beszerzés nyíltan és átláthatóan valósul majd meg, összhangban az Európai Unió előírásaival".

A hírügynökségi jelentés emlékeztet rá, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks 2 projekt keretében az új reaktorblokkok megépítését, az Országos Atomenergia Hivatal pedig kiadta Paks 2 környezetvédelmi telephelyengedélyét. Jelenleg az új blokkok építési munkálatai megkezdésének engedélyeztetése folyik.

A felek 2014 végén írták alá az új reaktorblokkok megépítéséről szóló megállapodást az orosz VVER-1200-as technológia alapján. Oroszország a projekthez 10 milliárd euró hitelt biztosít Magyarországnak. (MTI)

Képünk illusztráció.

Az AtomBusiness rovat támogatója: Enersense Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja