2018. március 24. szombat, 09:15
Paks II, Süli János, Országos Atomenergia Hivatal
Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks II. építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában, ezért kiemelt feladat a gyors kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakítása a cégekkel – mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter Kaposváron pénteken.

Süli János (képünkön) a Kaposvári Vállalkozók Klubjának üzleti estjét megelőző sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a projekthez tulajdonképpen a teljes építőipari vertikumra szükség van. Ilyen mértékű építkezés még nem volt Magyarországon – mondta a miniszter, arra utalva, hogy a főépületek, azaz a reaktorépületek építéséhez 6 millió köbméter föld kitermelésével egy 17 méter mély gödröt ásnak, a két új blokkba pedig egyenként egymillió köbméter betont „dolgoznak be”.

A miniszter utalt arra, hogy február végén megtörtént a munkaterület átadása a mintegy 80 felvonulási létesítmény építéséhez, jelenleg a tervek ellenőrzése, leadása folyik, amelyeket az Országos Atomenergia Hivatal bírál el nemzetközi szakértők bevonásával. Legkorábban 2019 végén, 2020 elején lesz meg az engedély a reaktorépületek kivitelezésének megkezdéséhez. (MTI)

Az AtomBusiness rovat támogatója: Enersense Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja