2018. május 17. csütörtök, 10:37
Paks 2, konferencia, MKIK, AtomBusiness.hu
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Orosz Tagozatának Paks Szekciója az AtomBusiness.hu-val közösen tájékoztató fórumot szervez „Az atomenergetikai ipar üzleti lehetőségei Magyarországon” címmel.

A rendezvényre a Paks 2 projekt iránt érdeklődő, abban részt venni szándékozó vállalkozásokat várják a szervezők. A projektben érintett szereplők mellett nemzetközileg elismert szakemberek szolgálnak releváns információkkal és osztják meg tapasztalataikat. 

A 12 milliárd eurós költségvetésű Paks 2 projekt Magyarország történetének legnagyobb ipari beruházása. A magyarországi beszállítók az Orosz Föderációval kötött kormányközi szerződés szerint akár 40 százalékos arányt is elérhetnek, azaz a hazai GDP nagyjából 5 százalékának megfelelő üzleti lehetőség nyílhat meg előttük.

A konferencia célja, hogy a hazai vállalkozások felkészülten szálljanak be a beszállítói pozíciókért folyó versenybe. A programban kiemelt szerepet kapnak a finnországi atomerőmű-építésekben szerzett – részben a Roszatommal való együttműködéssel kapcsolatos – tapasztalatok, egy egyesült királyságbeli példa pedig azt mutatja be, miként lehet sikeres a nemzeti iparági együttműködés.

A konferencia

  • Időpont: 2018. május 22. kedd, 10:00–17:30.
  • Helyszín: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.), Széchenyi terem.

Az esemény nyelve a magyar és az angol, szinkrontolmácsolással. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Cégenként legfeljebb két fő jelentkezhet; a szervezők csak azon vállalkozások jelentkezését tudják elfogadni, amelyek a kamarai regisztrációs kötelezettségüknek eleget tettek.

  • Jelentkezési határidő: 2018. május 18. péntek, 16:30.

Az előzetes programterv alább letölthető.

A tervezett témák

  • Az ATOMBUSINESS Magyar Nukleáris Üzleti Egyesület kezdeményezés bemutatása, tervezett céljai és szolgáltatásai
  • A nukleáris biztonsággal és engedélyeztetési folyamattámogatással kapcsolatos tapasztalatok a finnországi atomerőmű építések során
  • Az atomerőmű építések minőségbiztosítása magyarországi perspektívából
  • A nukleáris biztonsági kultúra néhány aspektusa és az engedélyezési folyamat a finnországi Hanhikivi projektnél
  • A Paks 2 projekt engedélyezési folyamatainak aspektusai
  • Az építtető mérnöki feladatai az új atomerőmű építések során
  • Az atomerőmű építési projektek vállalati hálózata és az együttműködések területei
  • Az atomerőmű építés műszaki-technikai sajátosságai
  • Miért buknak el a megaprojektek? – Az Olkiluoto 3 projekt tanulságai.
  • Finanszírozás és projektkörnyezet: az beszállító lánc finanszírozása
  • Az új atomerőmű építési piac és a beszállítói láncolat támogatási rendszere az Egyesült Királyságban
  • Magyarország munkaerő-piaci kínálata: a jelenlegi helyzet és az atomerőmű építéssel kapcsolatos távlatok

Az előadók

  • Ács Rezső, Szekszárd város polgármestere
  • Bana János, Paks város alpolgármestere
  • Manuel Casanova, az Empresarios Agrupados Atomenergetikai Üzleti Fejlesztési osztály alelnöke
  • Dénes József, a Pöyry Erőterv Zrt. vezérigazgatója
  • Vitaly Ermolaev, az Enersense International OyJ technikai igazgatója
  • Kinyóné Lakatos Melinda, Kalocsa város alpolgármestere
  • Kott Zoltán, a Starjobs Magyarország Kft. igazgatósági tagja
  • Jukka Laaksonen, a RAOS Project Oy vezérigazgatói tanácsadója
  • Glen Little, a NIA UK – az Egyesült Királyság Atomenergetikai Ipari Egyesületének képviselője
  • Marton Balázs ügyvezető, Atombusiness.hu
  • Aaron Michelin, az Enersense International OyJ elnöke
  • Matti Paljakka, Finnországi Technikai Kutatóközpont
  • Petri Tuomi-Nikula, Finnország magyarországi nagykövete
  • Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium (egyeztetés alatt)
  • Alexey Shulenko, a Sberbank Magyarország Zrt. osztályvezetője
  • Tóth Imre, a Magyar–Orosz Tagozat tiszteletbeli elnöke, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
  • Trampus Péter, a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének Professor Emeritusa
  • Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója
Kapcsolódó fájl:
   fájl letöltése


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja