Már eldőlt, hol épülhet Pakson az a 600-700 új lakás, amelyekben az atomerőmű új blokkjain dolgozó szakértők és családjaik laknak majd. Az építkezés csúcsidején a projekten 7-8 ezer munkás és 1-1,5 ezer műszaki szakértő fog dolgozni – írja a Világgazdaság.

A Paksi Atomerőmű területén építendő két új blokk 12,5 milliárd eurós költségein felül további összegeket kell a beruházáshoz kapcsolódóan, de a „kerítésen kívül” elkölteni.

Az oroszországi Novovoronyezsben és a fehéroroszországi Osztrovecben épülő atomerőműveken dolgozók elszállásolására teljes lakótelepeket, iskolák és szociális intézmények egész sorát húzták fel. E házakat, lakásokat az azokból elköltöző munkások, mérnökök és családjaik után később felújítják, majd értékesítik – olvasható a Világgazdaság hétfői számában.

„Az elszállásolásról nekünk is gondoskodnunk kell, de majd csak a folyamatban lévő, két uniós vizsgálat lezárulásakor, illetve az első kapavágás megkezdésekor lépünk. Ugyanakkor hatalmasak a különbségek a két előbbi város által választott, valamint a Paks és a régió számára kínálkozó megoldás között” – mondta a lapnap Süli János, Paks polgármestere.

Az építkezésen annak csúcsidején 7-8 ezer munkás és 1-1,5 ezer műszaki szakértő fog dolgozni. Az előbbiek kétágyas szobákban lakhatnak, például az e célra átalakítható kalocsai, nagydorogi, tolnai és más környékbeli őrzött-védett laktanyákban. Nagyjából ezer lakásra lesz szükségük a szakértőknek és a családjaiknak.