Idén júniusban az építőipari termelés volumene 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A második negyedévben az építőipar termelői árai 9,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Magyarországon idén júniusban az építőipar mindkét építményfőcsoportja termelésének volumene nőtt: az épületeké 15,2, az egyéb építményeké 48,8 százalékkal. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést – közölte a KSH. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése 30,8, az egyéb építményeké 54,5, a speciális szaképítésé 12,6 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 0,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 12,1 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Június folyamán a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötöttek nagy értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 62,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 7,5, az egyéb építményeké 82,9 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.

Az idei első félévben az építőipari termelés 19,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az építőipari termelői árak a második negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 11,7, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek éves összevetésben. Az építőipar árai az előző negyedévinél 2,3 százalékkal voltak magasabbak.