Országos fórumot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások (kkv) helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az országjárás első állomásán, Budapesten jelentette be, hogy az országos eseménysorozaton szerzett tapasztalatok összegzését is beépíti a minisztérium a vállalkozások megerősítését célzó készülő kkv-stratégiába.

György László hangsúlyozta, a magyar kis és közepes vállalkozások minden elismerést megérdemelnek az elmúlt 8 évben mutatott teljesítményükért, ugyanis míg ebben az időszakban a gazdaság reálértelemben 24 százalékkal nőtt, a magyar kkv-k 27 százalékkal tudták növelni a hozzáadott értéküket, 46 százalékkal az export képességüket.

Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte, a konzultációk segítenek a kkv-szektor belső szerkezetének megismerésében, az őket érintő problémák azonosításában. Mindez pedig azért fontos, mert a Magyarországon működő vállalkozások 99,8 százalékát a kkv-k adják.

Az MKIK szerint a kkv-knak ma olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a digitális átállás, az innovációs készség és exportképesség növelése, valamint a generációváltás. A kkv-kat érintő problémák közül példaként a munkaerőhiányt, a pénzügyi tudatosság hiányát és a folyamatosan növekvő béreket említette. Utóbbiról megjegyezte, ez azért jelent terhet a vállalkozásoknak, mert a bérek lényegesen gyorsabban nőnek, mint a termelékenység.

A kamara elnöke szerint a kkv-kra növekedési tartalékként kell tekinteni, amely azt jelenti, hogy minden intézkedés, ami hozzájárul ezeknek a 250 embernél kevesebbet foglalkoztató cégeknek a felerősítéséhez, egyúttal az egész magyar gazdaság bővülését segíti.

Parragh László szólt arról is, hogy a magyar gazdaság kiemelkedően jó állapotban van, erről tanúskodik valamennyi makrogazdasági adat, így a GDP és a foglalkoztatási mutató is. A magyar gazdaság előtt álló következő feladat pedig az, hogyan tud a mostani termelés alapú rendszerből átlépni a tudás és innovációra épülő gazdaságpolitikára és ebbe a folyamatba hogyan tudja becsatolni a most még innovációs lemaradással küzdő kkv-kat is.

(Forrás: ITM/MTI)