Az éjszakai műszakokért járó 20 százalék pótdíj helyett a pótdíjemelés elérheti akár az egy óráért járó minimálbér felét is Szlovákiában – jelezte Branislav Ondruš, a munkaügyi tárca államtitkára.

A pótdíj emelése szükséges, ugyanis Szlovákia egyike az Európai Unió azon országainak, melyek a legtöbb alkalmazottat foglalkoztatják éjszakai műszakban – írja a hirek.sk.

„A kormány szeretné rendezni a mutatókat. Nagyjából két-három euróról van szó” – jelezte Ondruš.

Számos ágazatban, mit például a pékeknél, szükség van a dolgozók magasabb fizetésekkel való ösztönzésére, hogy hajlandók legyenek a fiatalok a szakmát kitanulni.

„A munkapiacon feszült a helyzet, s a fizetésemelés az egyik olyan motivációs tényező, mely segíthet a munkapiaci helyzet stabilizálásában. A lehetőség megvan a fizetésemelésre” – hangsúlyozta Odruš.

Egyúttal nem zárta ki a kisebb, illetőleg nagyobb cégek közötti különbséget. „Éppen ezért próbáljuk rendszeresen erősíteni a kollektív tárgyalásokat. Kiderült, hogy ahol vannak szakszervezetek, ott a bérek 18-20 százalékkal magasabbak, a gépiparban a különbség eléri a 25 százalékot” – magyarázta Ondruš.

Nem kizárt, hogy a péktermékek ára emelkedik majd, mivelhogy a pékek jelezték, hogy a tervezett pótdíjak bevezetése rájuk nézve negatív hatással lesz.