A Progress Alapítvány januártól szünetelteti az Erdélyi Riport működtetését. A szerkesztőség önerőből folytatná.

Az Erdélyi Riport önerőből vinné tovább az oldalt, miután a Progress Alapítvány az ünnepek előtt bejelentette, hogy januártól határozatlan időre szünetelteti az oldal működtetését – olvasható a Kreatív Online-on.

A Progress Alapítványt a Románia Magyar Demokrata Szövetség hozta létre 2000-ben azzal a céllal, hogy az erdélyi magyar közösség kulturális tevékenységeit támogassa. Az Erdélyi Riport megszüntetését anyagi okokkal indokolta a szerkesztőségnek.

A szerkesztőség azt kérte a kiadó vezetőjétől, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. A kiadó nem zárkózott el ettől, eddig arról biztosították a szerkesztőséget, hogy archívum elérhető lesz.

Az Erdélyi Riport 2002-ben indult hetilapként, a Scripta Rt. kiadó jelentette meg. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány. A szerkesztőségnek jelenleg hat munkatársa van.