Kovászna, Kolozs és Bihar megyében egyre nagyobb gondot okoz, hogy a tervezett árcsökkentés miatt fokozatosan tűnnek el az olcsó orvosságok.

Egyre nagyobb gondot okoz Erdély- és Partium-szerte, hogy a gyógyszertárak polcairól folyamatosan tűnnek el az olcsó orvosságok annak nyomán, hogy az egészségügyi minisztérium még év elején közölte: hónapokon belül átlagosan 35 százalékkal csökkentik a készítmények árát – írja a Krónika.

Szabó Péter, a gyógyszerészkamara Kovászna megyei elnöke a jelenség kapcsán úgy fogalmazott: hiába olcsó a gyógyszer, ha nem lehet kapni. A szakember rámutatott: noha még nem történt meg a tényleges drasztikus árcsökkentés, máris rengeteg gyógyszer eltűnt a polcokról.

A gyártók egy része az előírt, az ő szempontjukból már most is túlságosan alacsony ár miatt be sem hozza az országba termékeit, akik pedig mégis importálnak, azok készítményeit a párhuzamos export révén két-háromszoros áron adják tovább külföldre a forgalmazók.

„A nagy lerakatok és kereskedők eurómilliókat keresnek ezzel, a kis patikák és a betegek pedig kínlódnak, hogy beszerezzék a szükséges orvosságot” – magyarázta a főgyógyszerész.

Szabó Péter nehezményezi, hogy az egészségügyi minisztérium egyáltalán nem vette figyelembe a gyógyszerészkamara ajánlásait. A szaktárca egyszerűen kiküldte a szeptember elsejétől életbe lépő új számítási módszertant, amely szerint 30–35 százalékos árcsökkenés következik, bár biztosat csak az árlista összeállítása után lehet tudni.

Szabó rámutatott: számos készítmény Romániában két és félszer, akár háromszor olcsóbb, mint például Magyarországon. Nemrég egy magyarországi konferencián csodálkoztak a magyar gyógyszerészek, hogy ilyen körülmények között mégis miért próbálja számos román állampolgár náluk beszerezni a készítményt. Előfordult, hogy Konstancáról akartak Magyarországon kiváltani egy receptet.