Várhatóan október végén, november elején kezdődik a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása. A kivitelezési munkálatokat a vállalkozási szerződések aláírása után ütemezik be pontosan.

A szerződéskötés augusztus végén, szeptember elején várható, a beruházási költség mintegy 24,1 milliárd forint – írja a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. közlésére hivatkozva. A 3-as metróvonal északi szakaszának felújítására kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a Strabag Építőipari Zrt. A vállalkozás hat állomást korszerűsít.

A középső és a déli szakasz állomásainak rekonstrukciójára új közbeszerzési pályázatot írnak ki. Az északi szakasz infrastruktúra-felújításának idején a metró csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik majd – tájékoztatta a lapot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. 

Mindeközben összeáll az a buszpark, amellyel a felújítás ideje alatt szállítják az utasokat. Folynak az M3-as vonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkálatok is. (MTI)