Több jogszabály módosul január 1-jével: emelkedik a kétgyermekesek által igényelhető adókedvezmény, 1,6 százalékkal nő a nyugdíj és tovább nő a rendőrök és a katonák, valamint a közfoglalkoztatottak bére.

A kormány és a szociális partnerek között tavaly novemberben létrejött megállapodás alapján az idén a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkennek, majd 2018-ban a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum 12 százalékkal nő, és legalább 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Ennek megfelelően 2017 január elsejétől az alapbér kötelező legkisebb összege havi 127 500 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 161 000 forint.

Január 1-jétől 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik, havi 30 ezer forintra. A frissen házasodottakat is érinti a január 1-jével életbe lépett változás, ha viszonylag hamar jön a gyermek. Ők eddig a két évig járó „elsőházas” adókedvezményt vehették csak igénybe, de január 1-je után a szabályok módosulásával, ha 2 éven belül jön a baba, párhuzamosan az első gyermekkel járó adókedvezményt is felhasználhatják.

A nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet értelmében 1,6 százalékkal kell emelni a január 1-jét megelőző időponttól megállapított vagy folyósított nyugdíjat, illetve egyebek mellett az árvaellátás, a szolgálati járandóság, az özvegyi járadék, a rokkantsági ellátás, a baleseti járadék, a rehabilitációs ellátás és a vakok személyi járadékának összegét.

A belügyi illetményemelés érinti a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási dolgozókat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a titkosszolgálatok hivatásos tagjait. A 2015 júliusától indult rendvédelmi életpályamodellnek köszönhetően először 30 százalékkal nőtt az érintettek bére, amelyet évente újabb 5-5 százalékkal növelnek, így összességében 2019-ig átlagosan 50 százalékos béremelés valósul meg. 

Az intézkedés mintegy 60 ezer hivatásos dolgozót érint, a jövő évi költségvetésben pedig 18 milliárd forint pluszforrást jelent. Az életpályamodellnek köszönhető béremelés összköltsége 250 milliárd forint. 2015-től a rendőrök életpályamodelljéhez hasonlóan honvédelmi életpályamodellt alakítottak ki, ennek keretében először ugyancsak 30 százalékkal nőtt, majd 2019-ig évente 5-5 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.

Életbe lépett a honvédelmi egészségkárosodási ellátás rendszere, amelyben azoknak, akik legalább 10 éve szolgálják a hazájukat, de önhibájukon kívül baleset vagy betegség miatt alkalmatlanná válnak a feladatuk ellátására, további foglalkoztatási lehetőséget kínálnak, vagy ha ez az egészségi állapotuk miatt nem lehetséges, károsodási járadékra válnak jogosulttá. A rendvédelmi területen is bevezetnek ilyen járadékrendszert.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatottak bére 2017. január elsejétől 81 530 forint lesz a jelenlegi 79 155 forint helyett, míg a legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltésénél a közfoglalkoztatott garantált közfoglalkoztatási bére 106 555 forintra emelkedik a jelenlegi 101 480 forintról. (MTI)