Több mint másfél milliárd forinttal lehetett felkerülni a NAV legnagyobb adósokat közlő listájára. A harmadik helyen a társaságok között egy magánszemélyt találunk.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeresen közzéteszi a legnagyobb adóhiánnyal rendelkező társaságok és magánszemélyek listáját. A NAV honlapján közölt legfrissebb adatok szerint az első helyen egy kft.-t találunk, 1 milliárd 664 millió 478 ezer forintos adóhiánnyal, de a második helyezett kft.-nek is több mint egymilliárdos a hiánya.

A lista harmadaik helyén egy Budapest III. kerületében élő magánszemély szerepel 985 millió forintos adóhiánnyal. A legújabb lista ezúttal 138 „tételt” tartalmaz, az utolsó helyen is egy szintén fővárosi magánszemély szerepel, 10 millió 114 ezer forintos megállapított adóhiánnyal.

A táblázat adatai a 2015. július 30-ai állapotot tükrözik. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 86. § (1a) bekezdése alapján a hatósági nyilvántartás közhitelessége alapján az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a hatósági nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot.

Az ellenkező bizonyításáig a hatósági nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, a hatósági nyilvántartásból törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn – olvasható a NAV honlapján.