2017. november 14. kedd, 19:18
Beethoven Budán Fesztivál
Nyolc koncerttel, nemzetközi zeneszerzőversennyel és házi muzsikálásokkal várja a közönséget a 19. Beethoven Budán Fesztivál.

A Budavári Önkormányzat minden májusban megemlékezik Beethoven budavári fellépésének évfordulójáról, a 2018-ban 19. alkalommal megrendezett koncertsorozat május 1. és 7. között lesz. A zenei programsorozat keretében első alkalommal meghirdették a Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyt, melyre külföldi és magyar zeneszerzők jelentkezését várják.

A pályázatra nevezni olyan önálló zeneművel lehet, amely Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) c. dalciklusának egy tetszőleges témájára írt variáció vagy parafrázis, és eddig sehol nem hallotta a nagyközönség. A mű hossza 7–12 perc, zongorás kamarazenei műfajban. Egy pályázó maximum három pályaművel indulhat. A beérkezett műveket egy hattagú szakmai zsűri értékeli, amelynek elnöke Maros Miklós zeneszerző. A nemzetközi verseny összdíja 6000 euró; az 1. helyezett 3000, a 2. helyezett 2000, a harmadik helyezett 1000 euró díjazásban részesül. A díjazott művek – az eredeti dalciklussal együtt – a Beethoven Budán Fesztiválon 2018. május 2-i koncertjén csendülnek majd fel a Budai Várban. A Beethoven-ihlette műveket 2018. március 14-ig várják a szervezők.

A 19. Beethoven Budán Fesztiválon több újdonsággal is találkozhatnak a zenerajongók.  A tervek szerint egy héten keresztül, délutánonként házimuzsikálások lesznek, egyszerre több helyszínen is. Így például a Jókai Anna Szalonban vagy I. kerületi lakásokban játszanak majd ismert művészek, zeneakadémisták és amatőrök. Több Beethovennel kapcsolatos filmvetítés és templomi koncert is lesz.

A fesztivál a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus koncertjével indul a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániatemplomban, ahol a C-dúr mise csendül majd fel. Május 3-án az Új utak Beethovenhez című sorozat első koncertje lesz a Budavári Városházán, melyen ifjú tehetségek szólaltatják meg Beethoven örök dallamait. Ugyanezen a napon a Várkert Bazárban – több éves hagyományként – a jazz-rajongókat várják, Beethoven-inspirálta feldolgozásokkal készül a Jazzical Trio. A következő napon Oláh Kálmán jazz-improvizációkkal a Budafoki Dohnányi Zenekarral lép fel a MOM Kulturális Központban.  Május 5-én Fülei Balázs, Lesták-Bedő Eszter és Szőke Zoltán korhű hangszereken adja elő Beethoven műveit, majd szombaton, az Új utak Beethovenhez sorozat második koncertjén kamarazenét hallgathatnak az érdeklődők, fiatal művészek tolmácsolásában.

A fesztivál Beethoven 1800. május 7-i budai fellépésének évfordulóján emlékhangversennyel zárul. Ekkor kerül sor a tavaly elkezdődött Beethoven-szimfóniák sorozat 2. koncertjére, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar előadásában.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja