Ingyenes, nyílt napon ismerhetik meg az érdeklődők a Budapesti Hamvasztó működését és szolgáltatásait, valamint a gyász feldolgozását támogató önsegítő, sorstárs csoportok tevékenységét.

Nyílt napot tart április 22-én Budapest egyetlen, tavaly májusban átadott krematóriuma, a XXII. kerületben, a Bányalég utca 31. szám alatt található Budapesti Hamvasztó. Az ingyenes programon a krematóriumlátogatás közben minden olyan terület is bejárható lesz, amely egyébként nem látogatható – írja közleményében az intézmény.

Az érdeklődők pontos tájékoztatást kapnak a hamvasztás minden mozzanatáról, megismerhetik a gyászfeldolgozást segítő, családcentrikus szolgáltatásokat, megtekinthetik a kemencéket működés közben és tabuk nélkül tehetik fel kérdéseiket a nyílt nap házigazdáinak: Tóth Dianának, a Budapesti Hamvasztó vezetőjének és Tóth Zoltánnak a Magyarországi Krematóriumok Országos Szövetsége elnökének.

A környezetbarát temetkezési kellék bemutatón a hamvak természetben történő elhelyezésével kapcsolatos szabályozásról, valamint a speciálisan erre a célra kialakított öko-urnák – például szóró párnák, szóró hengerek, lebegő kagylók, homok gömbök és só urnák – működéséről kaphatnak átfogó képet a látogatók. A gyász feldolgozását támogató önsegítő, sorstárs csoportok működését a Napfogyatkozás Egyesület titkára, Rácz Katinka mutatja be.