A Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztés Operatív Programjának keretében megjelent a „Nyelvtanulással a boldogulásért” című (EFOP-3.2.14-17 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

Az áprilisban társadalmi egyeztetésre bocsátott felhívás célja a középfokú oktatásban részt vevő tanulók nyelvtudásának fejlesztése, az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgát tevők számának növelése.

Indoklás, koncepció

Miközben az iskolai nyelvtanítás biztosítja a középszintű érettségi vizsgához szükséges tudás megszerzését, különösen a hátrányos helyzetű gyemekekre igaz az, hogy a középfokú iskola választásakor nincsenek abban a helyzetben, hogy mérlegeljék, a kiszemelt – vagy az elérhető – intézmény biztosít-e olyan nyelvoktatást, mely ennél magasabb szintű nyelvtudással ruházza fel a tanulót a középiskola végére. Mindez a felsőoktatásba való bejutás lehetőségét is befolyásolja – olvasható „A felhívás indokoltsága és célja” című fejezetben.

A támogatott projektek felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatóinak bevonásával – akik a célcsoporthoz életkorban, érdeklődésben közelebb állnak – kívánják majd elérni a középiskolai tanulók érdeklődésének felkeltetését a nyelvtanulás iránt, valamint nyelvi kompetenciáik fejlesztését. Az előzetes, a felsőoktatási intézmény által végzett minősítés alapján kiválasztott nyelvszakos hallgatók a középiskolai tanulóknak a tanórákon kívül rendszeresen, legalább heti egy alkalommal élményközpontú, nem formális nyelvi foglalkozásokat tartanak szintfelmérést követően, csoportos keretek között.

Jelentkezők, keretösszeg

Támogatási kérelmet olyan államilag elismert felsőoktatási intézmények nyújthatnak be, amelyek rendelkeznek olyan, idegennyelv szakos tanárok képzését végző tanszékkel/karral, amely idegen nyelvből a 2017. évben emelt szintű érettségi vizsga letételére lehetőség van.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3,3 milliárd forint; a forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Egy pályázó 330–410 millió forintot kaphat, a kormány 8–10 támogatott támogatási kérelemmel számol.