Összesen 3,24 milliárd forint, gépenként 120 ezer forint támogatás áll rendelkezésre a vállalkozásoknak az étel- és italautomaták felügyeleti egységének beszerzéséhez és telepítéséhez.

A támogatás elnyeréséhez az étel- és italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak szerződést kell kötniük a felügyeleti szolgáltatóval, amely a felügyeleti egység szerelése mellett a támogatás igénylését is intézi. A szolgáltatónak a vállalkozóknak nyújtott támogatási előleggel 2018. január 31-ig kell elszámolnia – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az igénybevétel egyik feltétele, hogy a felügyeleti egységet az automatákba a szolgáltató legkésőbb 2017. november 30-ig telepítse, majd ezt követően üzemeltesse.

A szaktárca korábban arról tájékoztatott, hogy az adóhatóság ellenőrzési tapasztalatai szerint a gépek jelentős részét az adók megfizetése nélkül üzemeltetik. Ezért van szükség az automatafelügyeleti egységre, amelynek segítségével az adóhivatal éppúgy nyomon tudja követni az étel- és italautomaták forgalmát, mint a pénztárgépekét.

A kormány a Magyar Postát jelölte ki az étel- és italautomaták felügyeletére, jelenleg annak feladata a hatóságilag bevizsgált és engedélyezett műszaki berendezés, az automatafelügyeleti egység felszerelése, működtetése, amely a regisztrált étel- és italautomaták adatait továbbítja az adóhivatalnak - közölte az NGM. (MTI)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja