Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft. A 88 főt foglalkoztató társaság 2017-es nettó árbevétele a 2016-os 2,1 milliárd forint után elérte a 2,2 milliárd forintot. Az adózott eredmény tavaly a 2016-os 65 millió forint után 60 millió forint volt.

A 2009-ben alapított Kabelit Kft. bonyhádi telephelyén 2010-ben kezdődött el a kábelgyártás, azóta folyamatosan emelkedik a vállalkozás árbevétele, amely 2010-ben még 621 millió forint, 2011-ben már 1,5 milliárd forint volt. A társaság az elsősorban tehergépkocsik, utánfutók világítástechnikáját gyártó osztrák Aspöck cég számára szállítja a völgységi városban gyártott kábeleket – mondta el Feith Tibor, az elsősorban osztrák piacra dolgozó cég ügyvezető igazgatója. Fő vevőjüktől az összes megrendelés mintegy 90 százaléka érkezik, a fennmaradó termékeket Svájcban, Németországban értékesítik.

Az Aspöck GmbH magyar, szintén Bonyhádon működött leányvállalata 2009-ben végelszámolással szűnt meg, a cégvezető elmondása szerint a korábbi kapcsolat azonban megmaradt. A Kabelit Kft. 700 négyzetméteres gyártócsarnokában jelenleg heti 15-20 ezer kábel készül, és havonta 10-12 ezer produktív munkaórát fektetnek be a termékek előállításába. A Bonyhádon gyártott kábeleket a gépjárművek világítástechnikája mellett repülőtéri kiszolgáló egységek, kórházi berendezések alkatrészeként használják fel.

Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy a két műszakban működő üzemben az alkalmazottak több mint tíz százaléka dolgozik a kisgyermekes anyák számára kialakított időbeosztásban. Hozzátette: bár munkaerőhiány akadályozza a további bővülést, a társaság várhatóan az idén is növeli árbevételét. (MTI)