A szülők kevesebb mint fele tartja helyesnek, ha a kötelező iskolai elfoglaltságok mellett a gyermek különórára is jár – derül ki az NN Biztosító friss felméréséből.

Ez a szám azért meglepő, mert tízből nyolc szülő vár gyermekétől folyamatosan jó tanulmányi eredményt, kilenc pedig azt szeretné, ha legalább egy nyelvet folyékonyan beszélne gyermeke. Bár a felnőttek többsége tudatában van annak, hogy a továbbtanulás költségei magasak, mégis kevesen raknak félre ilyen célra, és túlnyomó részük inkább a jelenben javítaná gyermekük továbbtanulási esélyeit – olvasható az NN Biztosító közleményében.

A kutatást az NN Biztosító megbízásából az NRC készítette 2018 februárjában online megkérdezéssel, 2560 éves, 314 éves gyereket nevelő szülők mintáján. A felmérés reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, településtípus és régió alapján.

Az NN Biztosító 3–14 éves gyermekek szülei körében végzett kutatása szerint a tanulással kapcsolatosan a leginkább megosztó kérdés, hogy inkább ártunk vagy használunk a gyermeknek a különórákkal, melyek fejlesztik ugyan a gyermeket, de a kikapcsolódástól, családi együttléttől veszik el az időt.

A magyar szülők 54 százaléka úgy véli, hogy nem jó, ha az iskolai feladatok mellett még különórákkal is terheljük a gyerekeket. Az eredmények szerint a szülők 81 százaléka tanul heti szinten gyerekével, átlagosan 8,3 órát. Különórákra vagy sportra viszont csak kevesebb mint kétharmaduk költ, átlagosan havi 13 300 forintot.

A közös tanulás és különórák kérdésében ugyanakkor a kutatás a gyerekek száma szerinti eltéréseket mutat: az együtt tanulással töltött idő, illetve a különórákra fordított összeg is nő a gyerekek számával, egy gyermeknél átlagosan 7,4 órányi együtt tanulást vallottak be a szülők 10 500 forintos havi különóra-költség mellett, míg három vagy több gyerekre összesen jut 8,7 óra és 14 500 forint. A kutatási eredményekből az is kiderül, hogy jellemzően a budapesti, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők voksolnak nagyobb számban a különórákra.

Ami a továbbtanulást illeti: az NN kutatása szerint a szülők 66 százaléka leginkább a jelenben javítaná gyerekei továbbtanulási esélyeit. Azaz több minőségi időt töltenek velük: a szülők 69 százaléka nyilatkozott úgy, hogy közös tanulással, fejlesztő játékkal vagy mesével támogatja gyermekét. Ehhez képest a megtakarítás inkább háttérbe szorul. Az előtakarékosság ugyanakkor kiemelten fontos lehet a gyermekek jövőjére nézve: miközben az NN felmérése szerint a felnőttek 73 százaléka fontosnak érzi gyermeke továbbtanulását, 81 százalékuk pedig kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a kicsi minél hamarabb önálló legyen, mindössze a szülők 19 százaléka takarít meg rendszeresen kifejezetten a gyerek számára.