Nem jellemző az erdélyi városokra, hogy emelik ősztől a bölcsődei ellátás díjszabásait. Több helyen új kisdedóvók nyitását tervezik.

Nem emelték a bölcsődei ellátás szülőket terhelő költségeit a legtöbb erdélyi városban. Egyes helyeken bizonyos feltételek eltörlésével könnyítették a beiratkozást – írja a kronika.ro.

Az illetékesek tisztában vannak azzal, hogy kisbabájukat nagyrészt olyan szülők adják bölcsődébe, akiknek nincs lehetőségük családtagra bízni a csecsemőt, vagy dadust fogadni, ezért az önkormányzatok tudatosan alacsonyan tartják az árakat.

A sepsiszentgyörgyi kisdedóvókban a díjszabások mellett az ellátási körülmények sem változnak az ősszel kezdődő új tanévben – mondta el Tankó Vilmostól, az önkormányzat szociális osztályának igazgatója. A városban három ilyen intézményt tartanak fenn, a szükséges finanszírozást a polgármesteri hivatal biztosítja, a szülőktől csak résztámogatást kérnek.

Kritériumok alapján számolják ki, hogy melyik kisbaba után mennyi pénzt kell leróni, figyelembe veszik például a szülők jövedelmét és a gyermekek számát, a napi hozzájárulás azonban nem emelkedik 4–5 lej fölé.

A kolozsvári önkormányzat körülbelül 1200 helyet biztosít a kisbabáknak, a szülők részéről óriási az érdeklődés – közölte Iulia Perşă városházi szóvivő. Komoly gondot okoz, hogy a kincses város melletti Szászfenesen nem működik bölcsőde, ezért a Kolozsváron dolgozó szülők is ide íratják be gyermeküket.

Marosvásárhelyen sem emelik ősztől a díjszabásokat, holott a városháza szakigazgatósága erre javaslatot tett, de a képviselő-testület nem fogadta azt el. Az eddigi 6 lejről 8 lejre növelték volna a hozzájárulást, ez havi 42 lejes pluszköltséget jelentett volna gyerekenként. A megyeszékhelyen hat intézmény működik összesen 337 hellyel, tavaly 229 kisbabát fogadtak.