Hiába nőtt az újlakás-építések száma az utóbbi években, ez a növekedés nem elegendő ahhoz, hogy a teljes lakásállomány gyors ütemben kicserélődjön. Ez azt jelenti, hogy elengedhetetlen a korábban épült, mára korszerűtlenné vált, elöregedett lakóépületek felújítása, fejlesztése.

Magyarországon a KSH adatai szerint 2,7 millió lakóépület van, amelyekben összesen 4,4 millió lakás található. Ennek java, érdekes módon, szintén pont 2,7 millió otthon legfeljebb háromlakásos épületben található lakás vagy családi ház. A háromlakásosnál nagyobb, de 25 lakásosnál kisebb társasházakban lévő lakások száma nem éri el az egymilliót, és nagyjából ugyanennyi lakás van 25 vagy annál többlakásos épületben.

Könnyű belátni, hogy egy nagy társasház felújításával érhető el a legtöbb otthon korszerűsítése, hiszen itt egyetlen, jelentős értékű beruházással akár több száz lakás is élhetőbbé tehető. Ezért is különösen fontosak a társasházak korszerűsítését célzó programok, pályázatok, illetve a támogatott hitelek.

A lakásfelújítások fontosságát az is jól mutatja, hogy a statisztikák szerint a lakók 40 százaléka nem elégedett a lakóépülete minőségével. A legtöbben az épületek állagát és hőszigetelését emelték ki problémakén, de jelentős volt azok aránya is, akik a nyílászárók cseréjét tartották szükségesnek. A fűtéskorszerűsítés és a kéménycsere csak ezek után következett. Mindenképpen pozitívum, hogy a korábbi, 2003-ban készített felmérés idején ez az arány még 56 százalék volt, tehát javult a lakóépületek állapotának megítélése.

A társasházak felújítását célzó programoknak is köszönhető, hogy a lakótelepi lakások közül minden harmadik már felújított épületben volt a kutatás idején. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de a lakók beszámolói alapján legalább 36 ezer lehet a pályázati támogatással felújított lakóépületek száma. Mivel pedig az elmúlt évek épületfelújítási pályázati programjai a nagyobb épületekre koncentráltak, ezek a támogatások ennél sokkal több háztartáshoz jutottak el: számuk minimálisan 330 ezerre becsülhető.

Hiba lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy csak a százlakásos panelházak újulhatnak meg. Alapvetően ugyanis nem a lakásszámtól, hanem a közös költségtől függ, hogy egy-egy fejlesztés megvalósítható-e. Ha a felújítási alapba jelentősebb összeg halmozódik fel, nincs akadálya annak, hogy akár egy négylakásos társasház is komoly fejlesztésbe kezdjen – emelték ki az OTP Business szakértői. Egy társasházak számára kialakított hitelhez elegendő maximum tíz százalék önerő, ezt pedig jellemzően elő tudják teremteni a társasházak.

A konstrukció finanszírozása pedig a lakóközösség fizetőképességétől függ. A közös költség összetétele kulcskérdés, vagyis hogy mennyi jut a rezsiköltségen kívül a felújítási alapba. Főleg a régi társasházak esetében jelenthet problémát, ha ez az összeg túl alacsony, hiszen egy majd százéves épület renoválása, korszerűsítése akkora költséget is jelenthet, ami többletbefizetésre kényszeríti a lakóközösséget. Ellenben egy olyan társasház esetében, ahol a közös költségben jelentős részt tesz ki a felújítási alap, az évek alatt felhalmozódhat akár egy komolyabb összeg is.

Azt szinte lehetetlen megmondani, mennyi egy átlagos társasházi felújítás költsége, de nem is érdemes ezt számolgatni. Amellett, hogy nem mindegy, hány lakásos a társasház, fontos az is, milyen fejlesztést szavaz meg a lakógyűlés. Egy ötvenlakásos épület homlokzati hőszigetelése biztosan sokkal nagyobb értékű beruházás, mint egy hatlakásosé, hiszen az épület is sokkal nagyobb.

Ugyanakkor lakásokra bontva már nincs akkora különbség a költségek között. Egy nagy, gangos ház lépcsőházát és függőfolyosóját viszont jóval nagyobb beruházás lehet felújítani, mint egy néhány lakásos társasházét rendbe hozni, vagyis a munka is befolyásolja a kiadásokat.

A tapasztalatok alapján különösen népszerű projekt a közös tulajdonban lévő ablakok cseréje, a homlokzati hőszigetelés, a fűtéskorszerűsítés – itt a kazáncsere mellett bizonyos feltételek mellett az egyedi mérők beszerelése is kiemelten fontos – vagy a liftfelújítás. Nem annyira költséges, de fontos a biztonságot javító fejlesztés, mint a kaputelefonok, bejárati kapuk beszerelése, cseréje.

A függőfolyosók vagy a tetők felújítása pedig egyszerűen szükségszerű a régi házak esetében. Pár látványos kivételtől eltekintve azonban egyelőre nem annyira népszerűek a megújuló energia felhasználását célzó fejlesztések, amelyek ma még sokkal inkább a családi házakra jellemzőek.

A fejlesztéseknél kulcskérdés a finanszírozás. Forráshoz jutni ma nem nehéz, hiszen az állami, önkormányzati pályázatok mellett a bankok jelentős kamattámogatás mellett nyújtják a társasházi hiteleket – a jogszabály értelmében az állami kamattámogatás mértéke 70 százalék is lehet. Az uniós forrásból finanszírozott, energetikai korszerűsítést célzó beruházásokhoz kapcsolódó hitelek ráadásul kamat- és költségmentesek, csak tíz százalék önerőt kell biztosítani.

A kamat- és költségmentes hitel az MFB pontokon 163 OTP fiókban érhető el. Emellett a társasházaknak is lehet lakástakarék-pénztári megtakarítása, ami lehet a hitel fedezete, illetve a lejáró szerződés megtakarítási összege önerőként is felhasználható.

A társasházak igyekeznek megragadni a lehetőségeket, ez jól látszik abból is, hogy az OTP Business Társasházi Pályázatára az idén rekordszámú jelentkezés érkezett. A bank tizedik éve hirdeti meg pályázatát, amelynek célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése. A pályázatra országosan 1238 pályaművel jelentkeztek a lakóközösségek, közülük négy kategóriában húsz társasház kaphat összesen húszmillió forint támogatást, az eredményhirdetésre augusztus végén kerül sor.