A felnőtt-oktatásban is van bánatpénzt, de nem árt tudni, hogy annak mekkora összeg lehet a felső határa – hívja fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.

Nyelviskolába iratkozott be a fogyasztó, ám miután elkezdődött a kurzus, néhány óra után megbetegedett, és nem tudott járni a csoportba. Ebben az esetben a nyelviskola bánatpénzt kért tőle, jogszerűen, de végül a Budapesti Békéltető Testület előtt méltányosan járt el az iskola az iskola ügyvezetője, és egyezséget kötöttek a felek.

Így a fogyasztónak visszajáró 21 240 forint megfizetésén felül a nyelviskola azt is vállalta, felhasználhatóvá teszi a későbbiekre a bánatpénzként levont összeget, vagyis azt egy későbbi tanfolyamra lehet fordítani.

A bánatpénz a felnőtt-oktatásban is létező fogalom. Akkor szokott felmerülni, ha a fogyasztó beiratkozik egy képzésre, az el is indul, de miután már részt vett órákon, valami miatt nem szeretné, vagy nem tudja befejezni a képzést. Ilyenkor a szerződését felmondja, aminek az a következménye, hogy a feleknek el kell számolniuk egymással.

A képzést szervező cég számolt a visszalépővel is, amikor termet bérelt, fizeti a tanárt. Ezt a költséget fedi le a bánatpénz, ennyivel kevesebbet kell visszaadni a fogyasztó részére.

Érdemes tudni viszont, a bánatpénznek az összege nem haladhatja meg a képzés díjának havi időarányos részét, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 20 százalékát.

Nagyon fontos az is, hogy a felnőttképzési szerződés csak írásban érvényes. Ne vegyenek részt olyan képzésen a fogyasztók, amelyen nem kapják meg a szerződést írásban vagy adathordozón.

Egy másik esetben a fogyasztó azzal kereste meg a Budapesti Békéltető Testületet, hogy 166 500 forintot fizetett be egy képzésre, de az el sem indult, azóta csak fut a pénze után.

Ebben az esetben a fogyasztó abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy részletes szerződést írt alá, amelyben rögzítették azt is, hogy amennyiben a kiválasztott kurzus nem indul el, úgy a teljes befizetett összeg visszajár neki. Papír szerint is visszajárt a pénz.

Az iskola ezt, megkeresésére le is leírta, és egy okiratban ígéretet tett arra, hogy megtéríti a kifizetett tandíjat: csak épp az erre kikötött határidő múlt el.

A panaszos a Budapesti Békéltető Testülethez fordult. A képzési szerződés és az egyéb, az esettel kapcsolatban keletkezett és a fogyasztó által csatolt iratok alapján az igénye megalapozottnak bizonyult. Ajánlás is született a fogyasztó által megfizetett 166 500 forint visszatérítésére. Ha ezt a cég nem teljesíti, akkor vállalja azt a kockázatot, hogy nevét és az ügyet bárki megismerheti az interneten. Ilyenkor ugyanis a Testület ezeket publikálja, a kérelmező adatai nélkül.

A Budapesti Békéltető Testülethez érkezett ügyekről itt olvashat.