Egyes szakvélemények szerint életveszélyes a galántai Aquapark Galandia. A polgármester elrendelte a létesítmény bezárását, és azt sem tartja kizártnak, hogy a városnak vissza kell fizetnie az uniós támogatást.

Peter Paškát, Galánta polgármesterét sokkolta, hogy az Aquapark Galandia műszaki állapota – írja a hirek.sk.

„Már a választások előtti programomban megígértem, hogy megvizsgálom a városi kft. gyanús működését. Bár a városi képviselő-testület tagjai próbálják megakadályozni, hogy törvény adta jogkörömet kihasználjam, az ügyvezető igazgatóval együttműködve elértem, hogy energetikai könyvvizsgálatot tartsanak a magas működtetési költségek miatt. A könyvvizsgálat eredménye sokkoló, és sokkoló az a tény is, hogy a tető olyan állapotban van, hogy néhány része beomolhat” – mondta Paška.

A polgármester az ügyvezető igazgatóval közösen az aquapark azonnali bezárása mellett döntött. A polgármesternek már kezében van a statikai vélemény és egyéb dokumentumok, amelyek bizonyítják, hogy legalább hét éve tudták a helyi képviselők, a város korábbi vezetése és a Galandia felügyelő tanácsa, hogy a létesítmény olyan állapotban lehet, amely veszélyezteti az emberek egészségét.

Annak idején Galánta európai uniós alapokból finanszírozta az aquapark építését. A polgármester most azt sem tartja kizártnak, hogy a 4 millió eurót vagy annak egy részét vissza kell fizetni, ami a város költségvetésére komoly csapást mérne.