Az nhp betöltötte a funkcióját, ezért az MNB eltökélt abban, hogy mostani formájában az év végével megszűnik – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Nagy Márton, a Magyar Nemzeti bank nemrég kinevezett alelnöke.

A bankrendszer ma már üzletpolitikájában a kis és közepes hitelszegmensre is fókuszál, a hitelállományuk azonban csak kismértékben bővül – hangsúlyozta Nagy Márton a Magyar Időknek adott interjúban. Ahhoz, hogy a bankrendszer dinamikus hitelezést tudjon felmutatni, már nem az nhp-nak kell segítenie. A bankoknak piaci alapon, a jegybankra való ráutaltság nélkül kell elérniük a növekedést. Ezért az MNB eltökélt abban, hogy mostani formájában az nhp az év végével megszűnik.

Elindul egy kivezetési szakasz, ami szigorúbb feltételeket, kisebb rendelkezésre álló forrást és fókuszáltabb programot jelenthet. A kivezetést természetesen úgy kell véghezvinni, hogy az ne okozzon semmiféle sokkot a hitelezésben. Ez különösen azért fontos, mert 2016-ban a rendelkezésre álló uniós támogatások mennyisége is csökkenhet, és a kieső összegeket egyedül a bankrendszer képes pótolni. Jó ötletnek tartom az EU-pályázatok korai kiírását, de a bankoknak a hitelezés irányában való erős, akár számszaki elkötelezettsége nélkül sok pénz hiányozhat a gazdaságból – hangsúlyozta Nagy Márton.

Az nhp+ programról az alelnök elmondta: sok munka van abban, hogy a program felkerüljön a bankok termékpalettájára. A kihelyezés idáig viszonylag mérsékelt volt. Az nhp+ „farnehéz” lesz, de az 500 milliárd forintos keret így sem fogy el az év végéig, ezért az MNB megteremtette a bankoknak azt a lehetőséget, hogy 250 milliárd forintot sima nhp-s hitelként is kihelyezhessenek.

Nagy Márton arra is felhívta a figyelmet: aki az év végéig nem köti meg a szerződését, a jelenlegi feltételek mellett a továbbiakban már nem juthat nhp-s pénzhez.