A Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával a 2018. szeptember 5-én elindult egyhónapos „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal segíti a Mosoly Alapítvány céljainak elérését: a Combino villamosok is mosolyognak a gyermekekre, az ügyfelekre és a világra.

A kampánnyal az orvosi kezelést kiegészítő, hiánypótló terápiát szeretnék közelebb hozni az emberekhez. Az ügyfeleknek lehetőségük van a 13 BKK ügyfélcentrumban elhelyezett perselyekbe adományokkal segíteni – az alapítványon keresztül – a beteg gyermekek gyógyulását.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, hogy csak az a város lehet sikeres, amelyben jó gyermeknek lenni, ezért Budapest városvezetése arra törekszik, hogy ez meg is valósuljon.

Ennek érdekében több, a családokat támogató kezdeményezést támogat a főváros. Különösen fontos ez a betegséggel küzdő gyermekek esetében.

A BKK vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán kiemelte, hogy a villamosokon megjelenő mosoly arra figyelmeztet bennünket, hogy nap mint nap tudatosan figyeljünk egymásra, különösen azokra, akik valamiben hiányt szenvednek. A hasonló akciókkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a főváros közlekedésszervezése nem csak technikai kihívás, az emberségről, a mindennapok élhetőbbé tételéről is szól. 

A kezdeményezés alapját adó Mosoly Alapítvány vezetője, Adorján Katalin szerint a kampány segít abban, hogy beszélhessünk a beteg gyerekek lelki gyógyításának fontosságáról, hiszen az jelentősen hozzájárul a fizikai gyógyulásukhoz.

A gyerekek a mese, a zene, a mozgás és a rajz nyelvén üzennek fájdalmaikról, félelmeikről, és a terápiákon képessé válnak a betegség okozta trauma feldolgozására.

Az alapítvány vezetője hozzátette: minden gyermeknek van egy története, és nem tudhatjuk, hogy a villamoson velünk szemben ülő kisgyerek mosolya mögött milyen történet bújik meg. Az alapítvány célja, hogy  a terápiáikon részt vett beteg gyerekek idővel ugyanúgy mosolyogjanak, mint egészséges társaik.

A kampány plakátjainak ingyenes hirdetési felületet biztosított a JCDecaux.