A kis- és középvállalati (kkv) szektor termelékenységének javítását kell a következő évek, évtizedek gazdaságstratégiájának középpontjába állítani – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

A magyar felzárkózást segítheti a nyitott gazdaság, a makrogazdasági stabilitás, vagyis a stabil, alacsony, kiszámítható pályán haladó infláció, valamint a költségvetés és a külső finanszírozási helyzet stabilitása – mondta Virág Barnabás az M1 csatorna pénteki műsorában.

A magyar gazdaságot általában jellemzi egy alacsonyabb termelékenységi színvonal, a termelékenység területe az, ahol a legerősebb felzárkózási tartalékai vannak a magyar gazdaságnak. Vannak ugyanakkor európai termelékenységi szinten, vagy annak közelében működő nagyvállalatok Magyarországon, de a kkv-szektor jelentős lemaradásban van, körülbelül harmada-negyede a termelékenységi szintjük a nagyvállalati termelékenységnek. Nyugat-Európában ezzel szemben kisebb termelékenységi különbségek vannak a nagyobb és kisebb cégek között.

Az ügyvezető igazgató szerint kivételes lehetőség előtt áll Magyarország a felzárkózásban, mivel a tartósan fennmaradó, rendkívül alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően a gazdasági szereplők számára a kamatoldalon jelentős megtakarítás keletkezik. Ez alacsonyabb költségvetési kiadásokat eredményez, így a többlet erőforrásokat a humántőke és a termelékenység növekedésére, a gazdaságfejlesztés irányába lehet csatornázni.

A kkv-knak a növekedéshez finanszírozásra, tőkére van szükségük, ebben is segített az MNB növekedési hitelprogramja, melynek keretében több mint 25 ezer kkv jutott beruházási finanszírozáshoz. Virág Barnabás szerint a hosszú távon is sikeres felzárkózási pályához nem elég csak a tőkefelhalmozás oldalán eredményt elérni, hanem fontos, hogy előrelépés legyen a humán tőkében, a foglalkoztatottak képzettségében, illetve a termelékenységben, technológiai színvonalban is.