A Pénzügyi Békéltető Testületnél (PBT) az első negyedévben a tavalyinál több nagy összegű egyezség született. A szabályozás változásának köszönhetően az elengedett tartozásból származó összegek mentesek a személyi jövedelemadó (szja) alól.

Míg tavaly százból 70 ügyet tudott befogadni a PBT, vagyis ennyi volt alkalmas érdemi elbírálásra, idén már 81-et – mondta el Kovács Erika, a testület elnöke. Az első negyedévben 221 egyezség született, ami 28 százaléka az összes érdemben lezárt ügynek. A PBT-nek március végéig csak két kötelezést kellett hoznia és három ajánlást fogalmaztak meg.

A pénzügyi szolgáltatóknak januártól egymillió forintos ügyértékig a jogszabály erejénél fogva alá kell vetniük magukat a PBT határozatának, ha nem tudnak megegyezni ügyfelükkel. Az elnök szerint a meghallgatásokon már látszik, hogy megnőtt a szolgáltatók egyezségre való hajlandósága, bátrabban kötnek egyezséget vagy vonják vissza az adóssal közösen a kérelmet azért, mert közben megegyeztek.

A testület az első negyedévben 562 megszüntető határozatot hozott. Ezek közül 99 olyan egyezségen alapult, amely már az eljárás befejezése előtt megszületett a felek között, vagy az ügyfél visszavonta kérelmét, mert a szolgáltatóval folytatott tárgyalástól megállapodást remélt.  A kérelmezők szempontjából minden negyedik ügy kedvező kimenetelű, ezek aránya 41,24 százalékra nőtt az előző évi 32,2 százalékról.

Kovács Erika elmondta, hogy elkészült a PBT 2016-os éves jelentése, amely szerint tavaly (elszámolási ügyek nélkül) 4408 kérelem érkezett a testülethez, ezek 60 százaléka a pénzpiacról, 35 százaléka a biztosítási, 5 százaléka pedig a pénztári és a befektetési piacról. A PBT átlagosan 52 nap alatt jutott valamilyen eredményre. Az ügyek 70 százalékát érdemben el tudták bírálni, ami a fogyasztói tudatosság növekedését is jelzi. Tavaly 4655 ügyet zártak le (ezek közül több még 2015-ben érkezett a testülethez), ebből 855-öt egyezséggel, hatot ajánlással, kettőt kötelezéssel fejeztek be. A megszüntetett ügyek 7,5 százalékánál a felek eljáráson kívül megegyeztek.

A testület 2016-ban 5251 elszámolási ügyet kezelt, ebből 4162 még 2015-ben érkezett. A folyamatban lévő ügyek száma 2016 év végén 78 volt (jelenleg 62). Az elszámolási ügyekben 226 kötelezés, 42 egyezség, 1413 új jogorvoslati kérelem (a 2015-ben beérkezettekkel együtt összesen 2362) született. A bíróság 82 százalékban helybenhagyta a PBT döntését, 198 esetben új eljárásra kötelezte.

Idén az első negyedévben több nagy összegű egyezség is született a PBT előtt, ezek közül is kiemelkedik egy 32 millió forintos. Azon ügyek között is voltak több millió forintos összegről szóló megegyezések, amelyeket megszüntettek a PBT előtt folyó eljárásban, mert a szolgáltató az eljárás során teljesítette a kérelemben foglalt teljes igényt.

A 32 millió forintos elengedett követelés előzménye, hogy a hiteladós nem teljesítette fizetési kötelezettségét, ezért a szolgáltató felmondta a jelzálogkölcsön szerződést, így a tartozás egy összegben esedékessé vált. Bár a felek folyamatosan egyeztettek, nem tudtak dűlőre jutni. Kétszer megállapodtak a tartozás összegében és a teljesítés módjában, de a szolgáltató módosította egyezségi ajánlatát. Végül a meghallgatáson egyezséget kötöttek: a szolgáltató egyösszegű befizetés ellenében elengedte az adós fennmaradó 32 millió forintos tőke- és kamattartozását.

Egy másik  vitás ügyben 7 millió forintos egyezség született. A kérelmező külföldi tartózkodása során keletkezett orvosi kezelése költségeinek megfizetését kérte a biztosítótól, utasbiztosítási szerződése alapján. A biztosító ettől arra való hivatkozással zárkózott el, hogy a kérelmező kora miatt a biztosítás csak a balesetre terjedt ki. Utóbbi szerint azonban az utasbiztosítási kötvény semmilyen korlátozást nem tartalmaz, az orvosi költségek térítése rovatban külön tételként szerepel a megbetegedés és a baleset, a díj rovatban pedig a 70 év feletti életkor.

A szerződés megkötésekor emellett a biztosításközvetítő vagy a biztosító sem hívta fel a figyelmet bármilyen korlátozó kikötésre. A biztosító a testület előtti eljárásban nem ismerte el az igény jogosságát, ám az ügy mindenki számára megnyugtató, végleges lezárása érdekében vállalta, hogy egyezséggel kifizeti a külföldi kórháznak a kiállított számlát. (MTI)