A hivatásos taxisoknál főként éjjel és hajnalban bukkantak szabálytalanságokra a revizorok, az internetes alkalmazással hívható kocsik sofőrjei közül viszont egyik sem úszta meg büntetés nélkül – tudta meg a Magyar Idők.

A személyszállítási ágazatban tapasztalható adóügyi visszaélések csökkentéséért rendelt el az utóbbi időben számos ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A revizorok némelykor a hivatásos taxisokhoz ültek be, máskor telefonos alkalmazás segítségével hívtak alternatív fuvarost, de ellenőrizték az úgynevezett telekocsizás módszerét is – írja a Magyar Idők.

– A személyszállítás vizsgálata jó ideje szerepel a NAV legfontosabb célkitűzései között – mondta a lapnak a szervezet szóvivője, Kis Péter András. A fuvarozók miatt rendszeresen érkeznek közérdekű bejelentések a hivatalhoz, így nemegyszer a csalódott, felháborodott fogyasztók hívták fel egy-egy szolgáltatóra a hatóság figyelmét.

A hivatásos taxisok ellenőrzésének tapasztalatai nemigen változtak az utóbbi időben. A szabályszegések száma napközben nem nevezhető kiugrónak, az éj leple alatt azonban már más viszonyokat találni. Éjszaka és hajnalban gyakrabban fordul elő szabálytalanság – leginkább az, hogy az utas számla, bizonylat nélkül marad.

Az okostelefonos alkalmazással hívható fuvarok – mint például az Uber – kapcsán végzett hatósági ellenőrzések tapasztalatai egészen más helyzetről árulkodnak. E fuvarozók egyikének sem volt adószáma, s a viteldíjról sem kapott adóügyi bizonylatot a revizor. A NAV több esetben is mulasztási bírságot szabott ki az érintett sofőrökre. Erre akkor került sor, amikor a hivatal megállapította, hogy a vezető rendszeres jövedelmet szerzett a bejelentés nélkül folytatott mobiltelefonos fuvarozásból.

– Az érintettek elismerték mulasztásukat: az ilyen ügyekben egyszer sem indult per, de még csak fellebbezést sem terjesztettek elő a megbüntetett személyek – jegyezte meg a szóvivő.