Egy év alatt 13 százalékkal nőtt a Magyarországon üzemben lévő ipari robotok száma és a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) további felfutásra számít.

Nagyjából 5400 robotot használtak ipari célra 2016-ban Magyarországon, ez 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban – írja a Világgazdaság. Az IFR adatai szerint az eszközök fele kézi munkát kiváltó úgynevezett kezelőrobot volt, 17 százalék tartozott a hegesztő kategóriába, 16 százalék volt az össze- és szétszerelő gépek aránya. A cikk szerint a robotok összlétszámát tekintve Magyarország 2016-ban a 32. helyen állt a globális rangsorban, a tízezer dolgozóra eső robotok száma 57 volt.

Az eladások terén Magyarország a 33. helyet foglalta el 2016-ban világviszonylatban, tízből hat abban az évben átadott robot a kezelő kategóriába tartozott, ezeket elsősorban kohászati, csomagolási vagy eszközkezelési célra használják. A második legnagyobb kategória a hegesztő robotoké, minden tizedik gép tartozott ide, a többit főként szortírozási, összeszerelési célra használják.

Az IFR pozitívan értékeli a magyar robotizációs folyamatokat, a 2017 és 2020 közötti időszakban az eladások emelkedését várja a nemzetközi szervezet elsősorban az autóipari, kapacitásbővítő beruházásoknak köszönhetően. Emellett a motorgyártási fejlesztések is növelhetik a roboteladásokat. Az IFR kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett az ipar megszilárdításában, ennek példájaként említik az Irinyi-tervet, amelynek révén az ipar aránya 24-ről 30 százalékra nőhet a teljes GDP-termelés arányában. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja