Új épülettel bővítette budapesti gyógyszergyárát a súlyos és életveszélyes fertőzések kezelését szolgáló szerek gyártására szakosodott dán Xellia Pharmaceuticals. A 13 millió dollár (mintegy 3,5 milliárd forint) értékű beruházással 80 új, magasan kvalifikált munkahelyet hoztak létre a kőbányai üzemben.

A háromezer négyzetméteres központosított laboratóriumi szolgáltatásoknak otthont adó új épület Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Carl-Ake Carlsson, a Xellia Pharmaceuticals vezérigazgatója adta át a főváros X. kerületében. A tárcavezető elmondta: a Xellia a Novo Group holdingvállalataként működő Novo A/S 100 százalékos tulajdonában van. E cégcsoport termékei a világon 50-90 százalékos részesedéssel rendelkeznek, így a Xellia-nál előállított gyógyszerek is.

A most átadott laboratórium-komplexumban - ahol a legkorszerűbb mikrobiológiai és kémiai elemző laboratóriumokat hoztak létre - végzik majd a világon előállított összes Xellia gyógyszer végső ellenőrzését és tesztelését. A Xellia gyógyszeripari termékek piarca kerülésére a végső igent magyar mérnökök, gyógyszerészek és mikrobiológusok mondják ki – fogalmazott. 

A magyar kormány célkitűzése, hogy 2020 végére a magyar GDP 1,8 százalékát kutatás-fejlesztésre (K+F) fordítsák, 2030-ra pedig ez az arány elérje a 3 százalékot – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Ezért az idei évtől új adókedvezményeket vezetett be a kormány a K+F tevékenység ösztönzésére, a Magyarországon működő vállalatok minden kutatás-fejlesztésre fordított minden forint után a dupláját vonhatják le az adóalapjukbó.

Carl-Ake Carlsson arról szólt, hogy a magas szintű magyar szaktudás alapvetően fontos a Xellia számára, ezért is hozták létre Budapesten az új laboratóriumi szolgáltatásokat végző egységet. A vállalat elkötelezett a magas színvonalú munka, termékelőállítás mellett, aminek biztosítéka a magyar munkatársak kiváló hozzáértése 

A Xellia Gyógyszervegyészeti Kft. múlt évi árbevétele 18 százalékkal haladta meg az előző évit, és elérte az 5,5 milliárd forintot. Az idei évre is két számjegyű árbevétel növekedéssel számolnak a társaságnál - mondta Németh Zsolt ügyvezető igazgató az MTI-nek. A cég gyógyszer hatóanyagokat állít elő, ezek közül kettő kifejezetten az életmentő kórházi kezelésekben kap nagy szerepet.

Emellett a dán tulajdonos további K+F tevékenységek Magyarországra telepítését is fontolgatja. A mostani beruházással - amely várhatóan novemberben - elkezd működni, a cégnél dolgozók száma csaknem eléri a háromszázat - mondta az ügyvezető igazgató. (MTI)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja