Hárommilliárd forintos kárt okozhat a hazai baromfiágazatnak, ha Japánhoz hasonlóan a többi Európai Unión kívüli partnerország is importtilalmat vezet be a magyar termékekre. Az embargó hátterében a múlt héten felfedezett madárinfluenza-vírus áll.

Jelentős károkat okozhat a hazai baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza. Bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd – írja a Magyar Idők.

Japán a hétvégén jelentette be, hogy betiltja egyes magyar baromfitermékek importját, ezt követően pedig vélhetően Dél-Korea, Dél-Afrika és a többi unión kívüli nagyobb exportpartnerünk is hasonlóan jár majd el.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke a lapnak elmondta: miután Magyarország bejelentette az európai uniós állat-egészségügyi rendszeren keresztül a madárinfluenza tényét, a nagyobb magyar baromfi-felvásárlónak számító országok sorra mondják le a rendeléseket, s várhatóan az importtilalmat is többen elrendelik majd.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal november 3-án jelentette be, hogy egy Békés megyei pulykafarmon madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a vizsgálatot.

Sokkal nagyobb kára származhat a teljes hazai baromfiágazatnak, a harmadik országbeli exportpiacok ideiglenes elvesztése hozzávetőlegesen hárommilliárd forintos veszteséget jelent majd a vágó-feldolgozó üzemeknek.

Bárány László szerint a legnagyobb baj, hogy a madárinfluenzával érintett telepen az állomány felszámolását és az újrafertőtlenítést követő hat hónapig az importtilalommal érintett országokba nem lehet magyar baromfit szállítani. Ráadásul már azokat a tételeket sem veszik át az érintett országok, amelyek a fertőzés bejelentését megelőző 21 napban indultak el Magyarországról.