2018. február 27. kedd, 13:30
Microsoft Big Idea Challenge, rientiQ
Harmadik helyezést ért el a mellrák felismerését segítő fejlesztésével a rientiQ Biotechnologies csapata a Microsoft Imagine Cup részeként meghirdetett Big Idea Challenge nevű megmérettetésén. A bronzéremmel ezer dollár jutalom jár a magyar diákoknak, amit ötletük továbbfejlesztésére fordíthatnak.

Évente mintegy 240 ezer nőt diagnosztizálnak mellrákos megbetegedéssel csak az Amerikai Egyesült Államokban, ez a szám pedig idén akár 266 ezerre is rúghat. A betegek közül átlagosan 40 ezer nő veszíti életét a kór elleni küzdelemben. A megbetegedések közel 10 százaléka genetikai eredetű és a megfelelő egészségügyi eljárásokkal akár egészen korai fázisban kimutatható – a korai diagnózis pedig kulcsa a sikeres gyógyító terápiának.

A rientiQ e téren a nyújt forradalmi megoldást: felismeri a mellrák kifejlődésének lehetőségét fiatal felnőtt nők esetében. A hölgyek egyik legveszélyesebb betegségének felismerését génszakaszok elemzésére alapozzák, a fejlesztés különlegességét pedig a gépi tanulás adja, mely segítségével az alkalmazás minden egyes eset elemzésével fejlődik, tovább növelve a kialakuló kór felismerésének esélyét. A projekt bemutatkozó videója itt érhető el.

Az Imagine Cup előszobájának tekinthető Big Idea Challenge-re a fiatal fejlesztők Azure alapú megoldásokkal jelentkezhettek: a versenyzők 21 százaléka a gépi tanulásra és a mesterséges intelligencia használatára összpontosított, 12 százalék pedig a kognitív szolgáltatások előnyeire épített.

A Big Idea Challenge-re beérkező pályázatok jól mutatják a fiatalok azon eltökéltségét, hogy tudásukkal jobbá tegyék a világot. A Microsoft a világ egyik vezető technológiai vállalkozásaként mindent megtesz azért, hogy szakértelmével és technológiai megoldásaival nemcsak a diákok törekvéseit támogassa, de a végső soron jobbá tegye a világot” – mondta Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Bár a Big Idea Challenge véget ért, az Imagine Cup március 2-ig várja a forradalmi magyar ötleteket. Jelentkezni a  Microsoft Imagine Cup weboldalon lehet, a jelentkezési űrlap és a kérdőív együttes kitöltésével – zárul a Microsoft közleménye.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja