Az MFB Pontok hálózatában elérhető programok keretein belül jelenleg 540 milliárd forint uniós hitelre és kombinált hitelre pályázhatnak a cégek, a következő hónapokban pedig további 130 milliárd forint összegű forrás nyílik meg – mondta el Bernáth Tamás, az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a Portfolio „Uniós Források 2017” elnevezésű konferenciáján.

A forráskihelyezés a vártnál is dinamikusabban halad, már több mint 1300 vállalkozás fejlesztéseit segítik a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó, európai uniós hitelprogramok.

A jelenleg elérhető, mintegy 540 milliárd forint összegű hitel- és kombinált hitelprogramok fókuszában a vállalkozások versenyképességének növelése mellett az infokommunikációs beruházások dinamizálása, a kutatás-fejlesztés és innováció területéhez tartozó fejlesztések ösztönzése, valamint az energiahatékonysági beruházások segítése áll. A március 16-tól elindult két új kombinált energetikai hitelprogrammal együtt már 12 hitelprogram segíti a vállalkozásokat fejlesztési céljaik megvalósításában – az év második felétől tovább bővülő értékesítési hálózat közreműködésével.

Bernáth Tamás elmondta: „A következő hónapokban teljes lesz az MFB Pontok termékkínálata, ezzel összesen 750 milliárd forint összértékű hitel és kombinált hitel áll majd a vállalkozások és a lakosság rendelkezésére. Ezzel párhuzamosan már elérhető az első kockázati tőkeprogram is, melyet szintén erős érdeklődés kísér.”

Hozzátette: „a kormány az energiahatékonyság javítását nem csak a vállalkozások, hanem a lakosság körében is segíteni szeretné, ezért hamarosan elérhető lesz a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel”. A nulla százalékos kamatozású kölcsönre április 24-től kezdődhet meg az igénylések benyújtása az MFB Pontok hálózatában.

A jelenleg üzemelő 442 MFB Pont mellett ebben az évben újabb 200 MFB Pont kezdi meg működését országszerte. Ezzel a jelenlegi négy hitelintézeti partner (Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt.) mellett újabb  pénzintézetek vállalhatnak szerepet az uniós forrásközvetítésben, a közbeszerzési eljárás lezárultával.

Az uniós forrásközvetítés sikerét jelzi, hogy a tavaly májusban meghirdetett, első nulla százalékos hitelprogram 70 milliárd forintos keretösszegére olyan sok kérelem érkezett, hogy szüneteltetni kell a pályázatok befogadását. A mikro-, kis és középvállalkozások számára meghirdetett versenyképességi hitelprogram esetében több mint ezerháromszáz pályázó adott be sikeres igénylést.

A hitelprogramokról részletes információ a Széchenyi2020 honlapon, illetve az mfbpont.hu oldalon olvasható.