Az elmúlt évben több mint 8 százalékkal növekedve az 1000 milliárd forintot is túllépte a díjbevétel a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagcégeinek adatai alapján – mondta Pandurics Anett, a Mabisz elnöke.

A korábbi évek tendenciájához hasonlóan a nem életbiztosítási ágazat bővült nagyobb mértékben, több mint 12 százalékkal, míg az életbiztosítási szektor 3,9 százalékkal nőtt. A nem életbiztosítási ágazat a teljes díjbevétel 52,5 százalékát adta, 561,2 milliárd forintot ért el, az életbiztosítási ágazatból pedig 480 milliárd forint folyt be az elmúlt évben. A teljes díjbevétel 2017-ről 2018-ra 8,5 százalékkal nőtt, ez összességében 1041,2 milliárd forintos díjbevételt eredményezett – ismertette Pandurics Anett.

Megjegyezte, hogy adataik kismértékben eltérnek a Magyar Nemzeti Bank adataitól, mert a jegybank az éves összesítésbe a külföldi biztosítók magyarországi fióktelepeinek teljesítményét is beleszámolja.

A Mabisz elnöke kifejtette: az életbiztosítási piacon az egyszeri és a folyamatos díjas biztosítások növekedési üteme kiegyenlítődött. A nyugdíjbiztosítások díjbevétele kiemelkedően, több mint 25 százalékkal nőtt, közel 69 milliárd forint volt az elmúlt évben, a dinamikus növekedést a Mabisz öngondoskodásra építő reklámkampányai is erősítették. A unit-linked (befektetéshez kötött) biztosítások díjbevételének 7,2 százalékos csökkenésében közrejátszhattak a tavalyi kedvezőtlen tőkepiaci történések – tette hozzá.

A nem életbiztosítási ágazatban a legnagyobb növekedést az egészségbiztosítás érte el, 2017-hez képest 54,9 százalékkal bővült a díjbevétel, ami a lakosság növekvő öngondoskodását mutatja. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjbevétele 15,1 százalékos bővüléssel a múlt év végére elérte a 173,6 milliárd forintot. Az utasbiztosítási termékcsoport díjbevétele 24,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, köszönhetően a lakosság növekvő utazási kedvének. A felelősségbiztosítások ágazata a 29,5 százalékos növekedéssel és 13,2 milliárd forintos díjbevétellel azt vetíti előre, hogy a vállalkozások felelősségteljes működése egyre inkább jellemzővé válik a magyar gazdaságban – mondta a Mabisz-elnök.

Az elmúlt évben a biztosítók kárráfordításai összességében minimális mértékben, 1,8 százalékkal nőttek – közölte.

A Mabisz elnöke felhívta a figyelmet, hogy közeledik az ügyfélazonosítási határidő vége. A június végi határidőt követően csak azon ügyfelek számára hajthatnak végre banki tranzakciót, vagy valamilyen biztosítási ügyletet, akik azonosították magukat a bankjuknál, biztosítójuknál. A 2017 júniusa után kötött szerződésekre ez nem vonatkozik – jelezte Pandurics Anett.

(Forrás: MTI)