2019. augusztus 29. csütörtök, 09:35
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közös mentorprogramot indít az Európai Dizájn Intézettel (Istituto Europeo di Design, IED), a főként a marketing és a menedzsment köré épülő oktatási programban hat magyar cég munkatársai vesznek részt.

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője a program előzményeiről elmondta, hogy az ügynökség indulása óta folyamatos kapcsolatban van az iparág különböző szereplőivel: a tervezőkkel, oktatási intézmények vezetőivel, gyártókkal, hogy megismerjék mindazon nehézségeket, kihívásokat, amelyek az iparágon belül felmerülnek.

Így derült ki számukra, hogy a forráshiányból adódó nehézségek mellett az üzleti világban előforduló problémákra sok esetben - a releváns üzleti tudás hiányában - nem tudnak megfelelően reflektálni a magyar designvállalkozások. Ezért felkerestek több nemzetközi oktatási intézményt, hogy kialakítsanak egy egyénre szabott mentori rendszert a hazai márkák számára. Ennek során esett a választásuk az IED-re.

Ismertetése szerint a mentorálási program alapvetően két fontos terület, a marketing és a menedzsment köré épül majd. Ezen a két területen belül hat olyan modult fognak a tervezők hallgatni, mint például a branding, a kommunikáció, a pozicionálás, az üzleti tervezés, amelyek a jövőben hasznosak lehetnek abban, hogy nemzetközi szinten is stabilan működni tudjanak - tette hozzá. A program során a résztvevők a workshopok mellett nemzetközi szakemberekkel egyeztethetnek, a folyamat végén pedig egy projektmunkát készítenek.

Bata-Jakab Zsófia ismertetése szerint a csütörtökön induló, december végéig tartó programban hat mentorált vesz részt: a Komonka Textile Design, a Viaplant, a Yoza, a Sixay Furniture, a Position Collective és a Multifelt Factory. Mint mondta, a résztvevők stabil hazai márkákat képviselnek.

Giovanni Ottonello művészeti vezető (IED) elmondta, hogy a több mint félszáz éves intézmény keretén belül jelenleg 11 oktatóközpont működik, ezek közül hét Olaszországban, kettő Spanyolországban és kettő Brazíliában található. Évente 10 ezer hallgatóval dolgoznak együtt és 106 országban gondozzák a tehetségeket. Így a hallgatók nemcsak a kurzusokat végzik el, hanem belekerülnek egy nemzetközi körforgásba is - tette hozzá. Mint mondta, a program kölcsönös tanulási folyamatra, ismeretátadásra ad lehetőséget.

Jacopo Bargellini stratégiai tanácsadó arról beszélt: tapasztalatai szerint, amikor a fiatal tervezők „belevetik magukat a munkába", akkor azt kizárólag a kreativitás oldaláról közelítik meg és csak másodlagos szerepet tölt be maga a piaci megjelenés, a menedzsment. Mint fogalmazott, arra kell a formatervezőket inspirálni, hogy egyrészt nagyon szép és kreatív dolgokat tervezzenek, de ezek azért legyenek eladhatóak is. A mentori programot ennek a gerincén építették fel.

A program céljának nevezte, hogy segítsenek a magyar dizájnereknek kialakítani egy egyértelműen megkülönböztethető, saját identitást. Mint mondta, a résztvevő cégek hallgatói decemberben mutatják majd be azt az új dizájnstratégiát, amelyet a tanultak alapján szeretnének kialakítani.

(Forrás: MTI, fotó: Position Collective)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja