Az Európai Unió legalább 65 éves lakosai 2014-ben összesen 1,2 milliárd vendégéjszakát töltöttek el világszerte, ezzel a (vendégéjszakákban számolt) uniós turisztikai aktivitás 20 százalékát adták – tájékoztatott az Eurostat.

A Turizmus Világnapja (szeptember 27.) alkalmából készült összeállításban az uniós statisztikai hivatal szakemberei megjegyzik: az idősebb európai turisták kevesebbet költenek, mint az átlag, így a költésből csupán 16 százalékkal veszik ki a részüket. (Egy idősebb EU-s turista naponta átlagosan 52,6 eurót költött nyaralása(i) alatt, míg az „átlag európai turista” ennél 12,7 euróval többet.)

Az unióban élő idősebb turisták jobban kedvelik a „hazai tájakat”: vendégéjszakáik 66 százalékát saját országukban töltötték el, míg az átlagos mutató 59 százalék.

A legalább 65 évesek – a turizmus szempontjából – Franciaországban és Cipruson a legaktívabbak, ahol a lakosok vendégéjszakáinak 25 százalékát ez a korosztály töltötte el. A legkevesebbet a máltai, (9 százalék), a bolgár, a lett és a szlovén (mind 10 százalék) szeniorok utaztak.

A 65 éves és idősebb turisták között a legnagyobb pénzköltők a luxemburgiak, akik naponta 120,8 eurónak csaptak a fenekére nyaralásaik alatt 2014-ben. Jól ment az osztrák (106,9 euró) és a máltai (93,7 euró) turistáknak is. Idősebb nyaraló honfitársaink 2014-ben napi 19,2 eurót költöttek, ennél kevesebből csak cseh (13,7 euró), román (13,8 euró), görög (18,0 euró) és litván (19m1 euró) kortársaik gazdálkodtak.