Új víziszárnyas-feldolgozó üzemet épít a Bács-Kiskun megyei Mélykúton a Hunent Zrt., mintegy 12,5 milliárd forintos beruházással, amellyel 350 új munkahelyet is teremt.

A zöldmezős beruházáshoz a kormány 4,4 milliárd forintos támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez a beruházás is hozzájárul, hogy a magyar élelmiszeripar továbbra is növekedő pályán tudjon maradni, enélkül pedig csökkenne az ágazat versenyképessége és a korábban megszerzett piacokat mások vennék át. Tavaly a magyar élelmiszeripar forgalma 2 százalékkal 2880 milliárd forintra nőtt a 144 ezer embert foglalkoztató, 43 százalékban exportra termelő ágazat – tette hozzá.

Kiss István, a Hunent igazgatósági elnöke azt mondta, hogy Európában egyedülálló üzemet hoznak létre, hiszen kapacitásban és technológiai fejlettségben kevés hasonló pecsenyekacsa-vágóhíd és feldolgozóüzem létezik. Az első ütemben, 2018 decemberéig felépítik egyebek mellett az új vágóhíd csarnokot, élőállat fogadó csarnokkal, biológiai szennyvíztisztítót és egy nagy tárolókapacitású, automatizált hűtőházat – ismertette. 

A beruházással 20 milliárd forint fölé emelkedhet az árbevétel, nő a feldolgozott mennyiség, így piacvezetővé válhat a vállalat belföldön és a legfőbb piacokon is – mondta. Kiss István szerint a madárinfluenza elkerülésére bővíteni kell a zárt élőállat előállítási  kapacitást, amire nagy hangsúlyt fognak fektetni. 

Elmondta, az 1852-ben alapított kiskunhalasi vállalat fő profilja a pecsenyekacsa, de libával is foglalkoznak. Az árbevétel 80 százaléka származik exportból, főleg Németországból, de Kanadába és Ázsiába is szállítanak – ismertette, hozzátéve, hogy a mostani beruházás oka, hogy feldolgozóüzemeik elérték kapacitás-korlátjukat, és az elmúlt évek tapasztalatai szerint bővült a kacsa felvevőpiaca.

Kiemelte, a beruházás tervezésekor odafigyeltek a bérek szintjére is, mivel a nagy kézimunka igényű feldolgozóüzemben fontos a megfelelő bérek megfizetése, hogy megtarthassák a képzett munkaerőt. Úgy vélte, a hatékonyság növelése hozzá fog járulni a bérek emelkedéséhez. A nyilvános cégadatok szerint a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. (Hunent) 2015-ben 9,23 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 9,25 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 104 millió forint volt a 2014-es 51,9 millió forintot követően. (MTI)