A Timeshare Market Kft. megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlatával. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható maximális bírsággal, 35,1 millió forinttal büntette a társaságot.

A Timeshare Market 2013 decemberétől telefonos és személyes, szóbeli egyeztetések keretében, valamint egyéb online hirdetésekben, weboldalakon népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait – írja közleményében a GVH. A versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás valótlanul állította, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, mert nem igazolt erre irányuló törekvést a GVH előtt.

Megtévesztő tájékoztatást adott az üdülési jogok piaci értékéről, továbbértékesítési lehetőségéről, illetve annak eredményességéről. Emellett hamis állításokat közölt a befizetett összeg kreditrendszerben történő levásárolhatóságáról, valamint speciális díjkedvezményként a pénz visszatérítéséről sikertelen értékesítés esetén.

Az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok olyan fogyasztóknak szóltak, akik már rendelkeztek üdülési joggal, amelyet értékesíteni szándékoztak. A bírság kiszabásakor a GVH a jogsértéssel érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a másodlagos értékesítés ígérete bizalmi jellegű, a kereskedelmi gyakorlat több szempontból is jogsértőnek minősült, a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott.

A  Timeshare Market teljes kereskedelmi gyakorlata a jogsértő kommunikációra épült, ráadásul a megcélzott fogyasztói kör jelentős része idősebbekből áll, akik minél hamarabb és nagyobb áldozatot is vállalva szeretnék meglévő üdülési jogukat eladni, így kifejezetten nyitottak és érzékenyek ilyen üzenetekre. A jogsértéssel pedig jelentős előnyre tett szert a Timeshare Market.

A GVH az elmúlt években több versenyfelügyeleti eljárást indított az üdülési jogok továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára. A GVH ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett. A GVH „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányának további tájékoztatói a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt olvashatók.