2017. március 9. csütörtök, 18:31
Európai Űrügynökség, technológia transzfer
Megjelent az Európai Űrügynökség (ESA) magyarországi technológiai transzfer hálózatának első pályázata, amely a hazai kis- és középvállalkozások számára, három év alatt összesen 195 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyújt. A sikeresen pályázók az elnyert összegeket a technológia transzfer megvalósítása közben felmerülő költségeik finanszírozására fordíthatják – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A pályázatra elsősorban kis- és középvállalkozások jelentkezését várják, amelyek az átvett űrtechnológiát módosítva kívánnak megújuló, piacképes terméket vagy szolgáltatást létrehozni bármely „földi” iparágban.

Pályázni 2017. március 7-től lehet, a kiválasztás két ütemben zajlik: 2017 májusában és előreláthatóan októberben. Az első pályázati fordulóhoz a pályázatok leadási határideje 2017. május 12. A pályázók egyenként maximum 32500 euró vissza nem térítendő forrásra nyújthatják be kérelmeiket, a megvalósításhoz önerőre nincs szükség. A pályázat benyújtásának feltételei, az útmutatók és az egyéb segédanyagok elérhetők az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont honlapján.

Tari Fruzsina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Magyar Űrkutatási Irodájának vezetője a pályázatról szóló szakmai információs napon elmondta: Magyarország 2015 őszén csatlakozott az ESA-hoz, és máris több, nagyszabású programban vesz részt vállalkozásaival, kutatóintézeteivel. Az NFM a nemzetközi együttműködések elmélyítése érdekében a közelmúltban adta ki a Magyar Űrkatalógust, amely hazánk csúcstechnológiai ágazatának szereplőit mutatja be.

Tandi Zsuzsanna, az ESA magyarországi Technológiai Transzfer Irodájának vezetője a hálózat működését és a pályázati formában elérhető, vissza nem térítendő támogatási rendszert ismertette. A pályázati forrás, az űrtechnológia földi felhasználásához szükséges technológia átvétel bármely szakaszában lévő projektek megvalósításához nyújt pénzügyi segítsége – olvasható az NFM közleményében.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja