Jóváhagyta a szlovén parlament a kormány törvényjavaslatát a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő horvát Agrokor leányvállalata, a Mercator kiskereskedelmi áruházlánc megmentésére.

A helyi sajtóban lex Mercator néven emlegetett jogszabály lehetővé teszi, hogy a kormány egy rendkívüli tagot delegáljon a Mecator igazgatóságába, aki ellenőrizni tudja az anyavállalat és a Mercator közötti pénzügyi tranzakciókat. Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter a parlamentben azt mondta: a jogszabály szükséges volt, mert megakadályozza, hogy az anyavállalat pénzt vonjon ki a Mercatorból saját tartozásai fedezésére. Mint mondta: a szlovén kormány azért döntött a törvény megalkotásáról, hogy megvédje a munkahelyeket és az áruházlánc beszállítóit, ugyanakkor nem avatkozik bele a vállalat működésébe, se annak tulajdonjogi viszonyaiba.

A Mercator kiskereskedelmi áruházláncnak Szlovéniában, Szerbiában és Montenegróban is vannak üzletei. Csak Szlovéniában majdnem 11 ezer alkalmazottat foglalkoztat és nagy szerepe van az ország élelmiszeriparában. Egyes számítások szerint bevétele a szlovén bruttó hazai össztermék (GDP) 10 százalékát teszi ki. Ivica Todoric, az Agrokor tulajdonosa 2014-ben vásárolta meg a szlovén Mercator részvényeinek 53 százalékát, összesen 550 millió euróért (171 milliárd forint). Szakértők szerint az Agrokor emiatt jutott a csőd szélére.

A horvát cégóriás hónapok óta küzd pénzügyi problémákkal. Az egész régióban érdekelt cégcsoporton belül mintegy ötven különböző vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret, a cég éves árbevétele pedig eléri a horvát GDP 15 százalékát. Április 6-án a horvát parlament is gyorsított eljárásban fogadott el jogszabályt az Agrokor megmentése érdekében. Ezt követően a kormány rendkívüli biztost nevezett ki a cégcsoport élére, hogy átszervezze a vállalatot és megmentse a csődeljárástól. Mindeközben lecserélték az Agrokor teljes vezetését. (MTI)