2019. április 18. csütörtök, 15:25
metró, sztrájk
A Metro Kereskedelmi Kft. dolgozói újabb sztrájkot tartottak szerdán délután 12 és 16 óra között, a közelmúltbeli figyelmeztető sztrájk után.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke sikeresnek ítélte a sztrájkot. Tájékoztatása szerint a vállalat 13 áruházából tízben tartottak munkabeszüntetést, amelyben mintegy 300 dolgozó - a napi beosztotti létszám körülbelül 50 százaléka - vett részt. A sztrájk ideje alatt minden áruház zökkenőmentesen működött és azóta is – tették hozzá.

A KASZ sztrájkbizottsága az újabb sztrájkot azzal indokolta, hogy az április 12-i, egy áruházra kiterjedő figyelmeztető sztrájk óta a Metro vezetésétől nem érkezett ajánlat a sztrájkkövetelésekre. Kilátásba helyezték, amennyiben továbbra sem érkezik elfogadható ajánlat, a sztrájkbizottság tagjai hosszabb idejű sztrájk szervezésébe kezdenek.

A munkavállalók a többi között azt követelik, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit.

A Metro Kereskedelmi Kft. a KASZ által meghirdetett sztrájkkal kapcsolatban szerdai közleményében kifejtette: a Metro három év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, ez idén eddig több mint 10 százalékos béremelést jelentett. Jelenleg a szakmai bérminimumnál 19,5 százalékkal magasabb, 233 333 forint belépő bért fizetnek. A Metro a menedzsement szerint javaslatokat tett a KASZ követeléseire, de a szakszervezet ezeket elutasította.

Karsai Zoltán erre reagálva úgy vélekedett, az 55 százalékos béremelés nagyjából leköveti a szakmai bérminimum emelkedését, amit a törvény előír. A sztrájkbizottság tagjai továbbra is nyitottak a tárgyalásokra, de ez csak akkor lehetséges, ha a munkáltató érdemi választ ad a követelésekre - tette hozzá.

(SZ

Az Álláshely rovat támogatója: Delego Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja