A 2015. évi legjelentősebb műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére a Magyar Innovációs Alapítvány együttműködő partnereivel meghirdette a Magyar innovációs nagydíj pályázatot.

A huszonnegyedik alkalommal kiírt pályázatra 2016. február 17-ig lehet jelentkezni, a nagydíj mellett öt kategóriában szakmai innovációs díjat adnak át – jelentette be Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség alapító elnöke hétfőn Budapesten.

A 2013. január 1. után alapított legeredményesebb startup vállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Startup innovációs díját kapja, az elismeréseket 2016. március végén adják át az Országházban.

A pályaműveket 19 tagú független bíráló bizottság értékeli, a díjak odaítélésénél döntő szempont a többlet árbevétel elérése az innováció révén.

Az elmúlt huszonhárom évben a pályázat keretében több mint ezer innovációs teljesítmény ismertek meg, közülük 181 kapott elismerést, és nemcsak nagyvállalatok, hanem jelentős számban kis- és közepes cégek is tudtak kiemelkedő innovációt felmutatni.

Friedler Ferenc, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) innovációs és általános elnökhelyettese elmondta: új elem, hogy a pályázati rendszerbe a szakmai bírálatot is beépítik a pontozás mellé, és feladatcentrikus megközelítést alkalmaznak.