Négynapos sztrájkot kezdenek a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság RMT brit szakszervezethez tartozó dolgozói, akik augusztus végére is háromnapos munkabeszüntetést jelentettek be.

A Csatorna-alagúton az első sztrájk péntek 0 óra 1 perctől hétfő éjfélig, a második pedig az augusztus 27-i – Nagy-Britanniában hosszú – hétvégén lesz – közölte a befolyásos Rail, Maritime and Transport (RMT) közlekedési szakszervezet, amely az Eurostarral az utasok kiszolgálásáért felelős vonatmenedzserek kedvezőtlen munkabeosztása és az egyéb kifogások miatt kialakult vitával indokolta a munkabeszüntetést.

A vasúttársaság közölte, hogy a sztrájk alatt is igyekszik biztosítani a szolgáltatást. A vállalat szóvivője szerint „mindazok, akik utazni akarnak, megtehetik majd”, és napi egy-két törölt járatnál nem lesz több. Hozzátették, hogy készültek egy lehetséges sztrájkra, és még mindig folyik a tárgyalás köztük, illetve az RMT között a vitás ügyekben.

A szakszervezet szerint az Eurostar nem tartja tiszteletben az alkalmazottak munkakörülményeinek javításáról 2008-ban létrejött megállapodást, a vonatmenedzsereknek például rendkívül nehéz műszakbeosztásokban kell dolgozniuk, és belefáradtak abba, hogy a munkáltató nem tartja magát vállalt kötelezettségeihez. „Tagjainknak minden joguk megvan ahhoz, hogy méltányos egyensúly legyen a munkájuk és a magánéletük között, hogy eleget tudjanak tenni a társaság által támasztott igényeknek, de minőségi időt tudjanak családjukkal és barátaikkal tölteni” – mondta Mick Cash, az RMT főtitkára. 

Az Eurostar-vonatok London és Avignon, illetve Brüsszel, Lille, Lyon, Marseille és Párizs között járnak, az augusztusi időszakban pedig különösen népszerűek a vakációra utazók miatt. A sztrájkról szóló hír a harmadik ilyen jellegű a héten Nagy-Britanniában. Az RMT-nek a Southern vasúttársaságnál, valamint a Virgin Trains East Coast vállalatnál dolgozó tagjai is sztrájkolnak vagy sztrájkot jelentettek be. Előbbiek elsősorban a mozdonyvezetők munkakörének átalakítása, utóbbiak a leépítések miatt. (MTI)