Elöregedőben vannak a hazai épületek tetőszerkezetei. Döntően a lakóházaknál időszerű ezeknek a cseréje, de a nyolcvanas években épült iskolák, óvodák, illetve más intézmények többségénél sem lehet már sokáig halogatni a felújítási munkákat. Pár éven belül másfél-kétmillió épületen kellene tetőrekonstrukciót végrehajtani Magyarországon.

A hazai építőipar további növekedésére lehet számítani idén. A KSH adatai szerint már 2016-ban biztató folyamatok indultak be ebben a szektorban, és többek között harmadával több új lakást adtak át tavaly, mint az azt megelőző évben. Ezzel párhuzamosan a felújítások száma is nőtt. A magyarok több mint 60 százaléka elégedetlen a lakhatási körülményeivel egy idén márciusban kiadott felmérés szerint, és lehetőség szerint állami támogatás igénybevételével hőszigetelési, energetikai korszerűsítéseket szeretnének megvalósítani.

Ezek a munkálatok pedig várhatóan érintik a tetőszerkezetek és tetőfedések rekonstrukcióját is, ami azért is ad bizakodásra okot, mert a tapasztalatok szerint nálunk legtöbbször csak akkor fognak bele az emberek a tetőcserébe, amikor az már elkerülhetetlen – írja közleményében a svédacélból készülő tetőket és csarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno. Ennek oka főként abban keresendő, hogy a többség egyszeri, életre szóló beruházásként tekint a tetőre, azaz a ház megépítése, megvásárlása után ezzel már nem, vagy csak legvégső esetben akarnak foglalkozni. Emiatt a kötelező rendszeres karbantartás is esetleges, vagy egyáltalán nem történik meg.

A kisebb problémákat sem mindig hárítják el, pedig az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények napjainkban már komoly környezeti hatásokat, terheléseket jelentenek, illetve sok esetben sérüléseket is okozhatnak a tetőn.  Amikor az emberek már a plafon vizesedését, rosszabb esetben a falak felázását, vagy akár a ház megsüllyedését észlelik, akkor rendszerint már nem elegendő a gyorssegély, helyette komoly és komplett felújításra van szükség.

A szükséges rekonstrukció elvégzésének halogatása Magyarországon elsősorban pénzkérdés. Ugyanakkor nem csupán az anyagiakon múlik a munkálatok megkezdése. A megfelelő kivitelező megtalálása szintén kulcskérdés, főleg, hogy megbízható és hozzáértő szakembert nehéz találni – mondja Kotormán István, Swedsteel-Metecno műszaki és fejlesztési vezetője. A háztartások elsősorban az ismerősök ajánlásaira hagyatkoznak, ha például tetőfedőt keresnek. Ugyanakkor egyre jellemzőbb az is, hogy a gyártók kivitelezői, partnerei közül választanak szakembert, akik a saját szakképzettségük mellett megfelelő rendszer- és termékismeret birtokában végzik el a megbízásukat – tette hozzá.

A felújítások esetében a lakók leginkább gyorsan, és a lehető legkisebb anyagi áldozatvállalás mellett szeretnének túl lenni a munkálatokon. Ez magával hozza azt, hogy a tető műszaki és minőségi jellemzőire (például anyagára, önsúlyára) vonatkozó szempontok hátrébb sorolódnak a kivitelezési ajánlat kiválasztásakor. Az új építésű házak esetében legtöbbször az esztétika kerül az első helyre, és csak ezt követi az ár, garancia kérdése.

Az új házba költözők gyakran abban is eltérnek a felújítóktól, hogy céltudatosabban állnak a feladathoz, és jobban bekapcsolódnak a kivitelezés felügyeletébe, hogy minél részletesebb információik legyenek a szükséges döntések meghozatalakor. Ugyanakkor egybehangzó vélemények szerint a nagy többség így is, úgy is azt érzi, hogy bármennyire próbálja kontrollálni a folyamatokat, mindenképpen ki van szolgáltatva a mestereknek, akikkel dolgoztatnak.