Lassan finiséhez ér a tiszta technológiákkal foglalkozó startup vállalkozások számára meghirdetett energetikai verseny, a PowerUp! Április 19-éig lehet még jelentkezni huszonnégy közép-európai országból, köztük Magyarországról. Az InnoEnergy, mint az esemény szervezője, a 20 ezer eurós fődíjat 30 ezerre emelte.

Bár a verseny elsősorban az energiaszektorra és a tiszta energiára koncentrál, nyitott az olyan megoldások számára is, amelyek a mobilitással, a kiberbiztonsággal, az intelligens városokkal és a légkörbe juttatott káros porrészecskék mennyiségének visszaszorításával foglalkoznak. A széles körű projekt portfólión túl a pénzdíjak is ösztönzést jelenthetnek a nevezéshez a vállalkozások számára.

A 30 ezer eurós főnyeremény mellett, anyagi juttatásban részesül a második, illetve a harmadik helyezett is (10 ezer és 5 ezer euró értékben). A legérdekesebb projektek benyújtóit pedig meghívják az InnoEnergy Highway® gyorsító programba is, amelynek keretén belül azok akár további 150 ezer eurós támogatást is kaphatnak.

„Mi mások vagyunk, mint a többi, induló vállalkozásokba fektető cég. Nem csak finanszírozzuk, de támogatjuk is a projekteket mindaddig, amíg piacra nem kerülnek. Olyan szolgáltatásokat kínálunk, amelyek a csapatépítéshez, képzéshez, a különböző coaching folyamatokhoz, vagy a mentoráláshoz köthetők” – hangsúlyozta Jakub Miler, az InnoEnergy Közép-Európáért felelős vezérigazgatója.

Hozzátette: „Megkönnyítjük a külső finanszírozó intézményekhez, kockázati tőke hálózatokhoz való hozzáférést, valamint közreműködünk a termék fejlesztésében is. Kutatóintézetekkel és egyetemekkel dolgozunk együtt, így képesek vagyunk mérnökök és egyéb szakértők bevonására is.” 

A PowerUp! révén ugyanakkor az InnoEnergy hozzájárul a környezetet érintő, illetve a környezetvédelemhez kapcsolódó fejlesztésekhez is. Jó példa erre a Bin-e projekt, amelyet egy lengyel csapat jegyez. Ők egy olyan okos hulladéktárolót hoztak létre, ami felismeri és magától szortírozza a hulladékot. Eddig több mint száz ilyen készüléket értékesítettek és a közelmúltban tettek szert újabb, csaknem 500 ezer eurós támogatásra is.

A Bin-e-hez hasonló sikeres projektindításra mindenkinek megvan az esélye, aki indul ezen a versenyen és jelentkezik rá április 19-ig. A PowerUp! megmérettetésen való részvételhez nincs másra szükség, mint egy prototípusra, egy csapatra és egy kitöltött jelentkezési lapra, amely megtalálható a www.powerup.inoenergy.com honlapon! Az indulók májusban Bootcamp rendezvényeken és országos döntőkön vesznek részt. A helyi győzteseket pedig meghívják Prágába a végső, nagy döntőbe, amelyet június 19-én rendeznek.