2018. december 14. péntek, 10:07
A már kihirdetett adóügyi megállapodás a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget.

A Pénzügyminisztérium az adódiplomáciai eszközöket felhasználva a nemzetközi színtéren is mindent elkövet az adóadminisztráció csökkentése érdekében. A már kihirdetett adóügyi megállapodással sikerült azt elérni, hogy ne a leányvállalatoknak kelljen minden évben az országonkénti jelentések elkészítésével bíbelődni, és megküldeni azt Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Ez most már – köszönhetően az egyezménynek – egy automatikus folyamat lesz, a NAV az amerikai adóhatóságtól kapja meg közvetlenül az előírt információkat. Az egyezmény még az idén hatályba is lép, így már az idei ország-jelentéseket sem kell elkészíteni.

Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló Megállapodást (adóügyi megállapodás) 2018. október 25-én Varga Mihály pénzügyminiszter írta alá. Az erről szóló törvény már megjelent a Magyar Közlönyben, a hatálybalépéshez még az amerikai fél hivatalos írásbeli értesítésére van szükség. Azt, hogy pontosan milyen adatokat kell átadni, az elmúlt héten már aláírt magyar-amerikai Hatóságközi Megállapodás tartalmazza, amely meghatározza az országonkénti jelentések részletes tartalmát és egyéb technikai részleteit is.

Az adóügyi egyezmény az ország gazdasági növekedését is segítheti, hiszen az Egyesült Államok az első számú exportpartnere Magyarországnak Európán kívül. Az amerikai vállalatok pedig az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik hazánkban, több mint 1700 amerikai vállalat mintegy 105 ezer magyar embernek ad munkát.

A bürokratikus terhek csökkentése mellett az adóegyezmény biztosítja azt is, hogy az adóhivatal a lehető leghatékonyabban lépjen fel az esetleges nemzetközi adóelkerüléssel szemben.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja