Azok a szlovák parlamenti képviselők, akik a márciusi választások után nem maradnak a törvényhozás tagjai, mandátumuk lejárta után is kapnak fizetést. Az „utóbér“ nagysága attól függ, hogy mennyi ideig voltak a posztjukon.

Szlovákiában a havi képviselői bér 1961 euró (580 ezer forint) – olvasható a parlament honlapján. Kéthavi bért kap a mandátum lejárta után az a törvényhozó, aki legalább 5 hónapig és legfeljebb 5 évig dolgozott a parlamentben. Három havi bérre azok a képviselők jogosultak, akik több mint 5 évig töltötték be a tisztséget – írja a hirek.sk.

A még mandátummal rendelkező képviselők az alapbéren kívül havi átalányösszegben is részesülnek. A Pozsony megyében állandó lakhellyel rendelkező törvényhozók további havi 1385, a távolabb élők pedig havi 1615 eurót vihetnek haza. Emellett a különféle tisztségek betöltése is megemeli az alapbért. Ez a bérkiegészítés a parlament, illetve parlamenti bizottságok elnökének és alelnökeinek jár.

A házelnök havonta közel 500, négy alelnöke pedig 332 euróban részesül. A bizottsági elnökök bérkiegészítése havi 166, a helyetteseké 83 euró.