Egy év múlva kezdődik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), amelynek programjaira már lehet regisztrálni. A visszaszámlálást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek indította el a budapesti Szent István-bazilika előtt péntek délután.

A bíboros köszöntőjében kiemelte: „arra készülünk, hogy nyilvánosan kifejezzük a hitünket és az örömünket”. A 2020. szeptember 13-tól 20-ig tartó kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek. A legtöbb embert a nyitó szentmisére a Puskás Ferenc Stadionba, a szeptember 19-i Kossuth téri liturgiára és az azt követő körmenetre, illetve a záró szentmisére, a Hősök terére várják a szervezők. A katolikus világesemény programjai ingyenesek, de azoknak, akik ülőhelyet is szeretnének kapni, mindenképp érdemes regisztrálniuk. A kongresszus nyitó szentmiséjére tervezett elsőáldozásra már háromezren jelentkeztek, de továbbra is várják a jelentkezőket. Önkéntesek jelentkezését is várják, akik a kongresszus idején rendezőként, tolmácsként segítenek majd. A bíboros szerint várhatóan száz országból érkeznek majd vendégek a NEK-re.

Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK előkészítő bizottságának vezetője elmondta: a NEK honlapján lehetőség van arra is, hogy szállásigényüket jelezzék a résztvevők. Ugyanitt várják azok jelentkezését is, akik szállást tudnak felajánlani otthonukban vagy akár csoportos szálláshelyet tudnak biztosítani.

Eucharisztikus kongresszust négyévente rendeznek. Magyarország 2020-ban második alkalommal ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt.

(Forrás: MTI, fotó: iec2020.hu)