2017-ben várhatóan 200 milliárd forint felett lesz a magyarországi internetszolgáltatók összbevétele, miután a (nettó) árbevétel az első és a második negyedévben is meghaladta az 50 milliárd forintot.

A statisztikai hivatal „Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2017. II. negyedév” című friss kiadványának főbb megállapításai:

  • az előfizetések száma 2017. II. negyedév végén túllépte a 9,1 milliót;
  • a negyedév végéig a vezeték nélküli szegmens 9,9 százalékkal bővült;
  • a negyedévben az internetszolgáltatások nettó árbevétele 55 milliárd forint volt.

Az internetpiac dinamikus bővülése tovább folytatódott, az előfizetések száma 2017. II. negyedév végén túllépte a 9,1 milliót, és 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit.

 A piac koncentráltsága magas: az előfizetések több mint 96 százalékát 10 szolgáltató biztosította. Az internet-előfizetések 82 százalékát egyéni, 18 százalékát üzleti szerződések adták, az előbbiek részaránya 1 százalékponttal növekedett, az utóbbiaké ugyanilyen mértékben csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A 2008. I. negyedév végi 2 millió internet-előfizetés 2017. II. negyedév végéig 7,1 millióval, azaz negyedévenként átlagban 4,2 százalékkal bővült. Ezen belül a mobilinternet-előfizetések száma ezt meghaladóan, negyedévente átlagosan 7,7 százalékos mértékben nőtt, így 2012 I. negyedévétől már ezek tették ki az internet-előfizetések legnagyobb hányadát.

A több éve tartó lendületes fejlődés mögött a szolgáltatók gyors alkalmazkodása a technológiai változásokhoz, az okostelefonok elterjedése és a folyamatos árverseny áll.

2017. II. negyedév végéig a vezeték nélküli szegmens 9,9 százalékkal bővült, amit elsősorban az egyre inkább megfizethető mobilinternet-előfizetések 10 százalékos növekedése eredményezett. Az összes internet-előfizetés 69 százalékát a mobilinternet tette ki, részaránya egy év alatt 1,2 százalékponttal bővült.

2017. II. negyedév végén a vezetékesinternet-előfizetések állománya (2,7 millió) 4,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit. Ezen belül a legjelentősebb technológia az 51 százalékos részarányú kábelhálózatos előfizetések száma 4,3, az optikai hálózatosé 18 százalékkal nőtt, míg az xDSL-előfizetéseké 4,1 százalékkal csökkent. Az internet-előfizetéseken belül az xDSL-, az optikai és a kábelhálózaton vett előfizetések együttes aránya (30 százalék) egy év alatt 1,1 százalékponttal csökkent.

2017 II. negyedévében az előfizetők vezetékes interneten keresztüli letöltési (500 ezer terabyte) és feltöltési forgalma (195 ezer terabyte) 42 és 37 százalékkal, míg a mobilinterneten bonyolított 27 ezer terabyte adatforgalma egy év alatt 62 százalékkal növekedett. A gördülő négy negyedév adatai szerint 2016. III. negyedévtől 2017. II. negyedévig a mobilinterneten keresztül bonyolított adatforgalom 51 százalékkal emelkedett a 2015. III. negyedévtől 2016. II. negyedévig tartó időszakhoz képest.

2017. II. negyedév végén a vezetékes előfizetések 22 százaléka a 2 Mbit/s alatti, 31 százaléka pedig a 10 és 30 Mbit/s közötti garantált sávszélességi tartományba11 tartozott. (Az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 1994-es számú „Az internet- és televízió-szolgáltatás évközi adatai” című adatgyűjtése alapján.) A kiemelkedően gyors sebességet biztosító tartományok (legalább 30 Mbit/s) az előfizetések 24 százalékát foglalták magukba. A vezetékes internet terén minőségi fejlődés is történt: 2017 II. negyedévében 4,9 százalékponttal eltolódtak az előfizetések a kiemelkedően gyors sebességet biztosító tartományok irányába.

2008 I. negyedévében az internet-előfizetésekből 34 milliárd forint nettó árbevétel származott, ami 2017. II. negyedévig 21 milliárd forinttal, azaz negyedévente átlagosan 1,3 százalékkal bővült. Ezen belül a kisebb részaránnyal rendelkező mobilinternet-hozzáférésből származó árbevétel negyedévente átlagosan 5,5 százalékkal bővült.

2017 II. negyedévében az internetszolgáltatások nettó árbevétele 55 milliárd forint volt, folyó áron 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az akciók és a díjak mérséklődése ellenére az árbevétel változása követte az előfizetésszám dinamikus bővülését. Az internetszolgáltatások árbevételének 45 százaléka a mobilinternetes előfizetésekből adódott, ami 29 százalékkal haladta meg a 2016. április– júniusit. Az internet-előfizetésekből származó nettó árbevételből a széles sávú, vezetékes (kábeltévés, optikai és xDSL-előfizetés együtt) internetszolgáltatások (28 milliárd forint) 52 százalékos arányt képviseltek, az egy évvel korábbinál 5,1 százalékponttal kevesebbet.