Péntek éjfélkor lejár a személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje. Az adóhatóság ügyfélszolgálatai és egyes posták a szokásosnál hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket, akik közül sokan az előző évekhez hasonlóan az utolsó hétre hagyták a bevallások elkészítését.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) május 15-ig 3,2 millió szja-bevallás érkezett, és figyelembe véve, hogy tavaly 4,7 milliót nyújtottak be, még mintegy 1,5 milliót várnak.  Május 20. a határideje a pótlólagos adó megfizetésének is, ehhez a 200 ezer forintnál kisebb összegre hat havi pótlékmentes részlefizetést lehet kérni, az első részletet május 20-án kell befizetni. Ugyancsak május 20-ig kell visszajuttatniuk az adóhatósághoz a pontosított adatokat azoknak, akik a NAV közreműködésével készített egyszerűsített bevallást választották, és eltérést észlelnek az igazolásokban, valamint a bevallási ajánlatban szereplő adatok között.

A friss házasok kedvezményét is kérhetik még szja- bevallásukban, akik tavaly kötöttek házasságot, de év közben nem érvényesítették a kedvezményt. Az szja 1+1 százalékáról is május 20-ig lehet rendelkezni, késedelem esetén a nyilatkozat érvénytelen. Az szja 1 százalékát civil szervezetek, másik 1 százalékát egyházak vagy a Nemzeti Tehetség Program javára lehet felajánlani. Ha valaki már benyújtotta a bevallását, de az 1+1 százalékról nem rendelkezett, még megteheti, a NAV honlapján ehhez valamennyi támogatható szervezet, azok adószáma, illetve technikai száma is megtalálható.

A bevallási határidő mellett célszerű figyelni a bevallás pontos kitöltésére is. Gyakori hiba, hogy a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás, adóvisszaigényléskor pedig a bankszámlaszám vagy utalási cím. Gyakori az is, hogy nem tüntetik fel az adószámot, hiányosak a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok, valamint a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból. 

A NAV ügyfélszolgálatai hat óráig lesznek nyitva. Valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta este 8 óráig nyitva tart, a fővárosban pedig az éjjel-nappal működő Keleti pályaudvarnál lévő postán kívül, a Nyugati pályaudvarnál 24 óráig, a Mammut Bevásárlóközpontban este 9-ig lehet feladni a bevallást. A bevallást papíron benyújtóknak célszerű szem előtt tartaniuk, hogy a posta a tényleges dátummal ismeri el a küldemény felvételét, így ha valaki éjfél előtt érkezik a postára, de a küldemény felvételére éjfél után kerül sor, azon a 21-i dátumot rögzítik. A legkényelmesebb azonban elektronikusan elkészíteni és az ügyfélkapun keresztül benyújtani a bevallást, ehhez soron kívül regisztrálni lehet a NAV ügyfélszolgálatainál.

Bár már csupán órák vannak hátra az szja-beallás leadási határidejéig, ugyanakkor a nagy sietségben sem szabad megfeledkezni a pénztári befizetések után igényelhető adó-visszatérítésről. Arról, hogy a pénztártag mekkora összegre jogosult, a pénztár idén év elején küldött igazolást az érintett tagok részére – hívta fel a figyelmet az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár.

A kasszához tavaly rekordösszegű egyéni tagdíjbefizetés érkezett, így ennek megfelelően a tagok jelentős összeget igényelhetnek most adó-visszatérítés formájában. A 219 ezer tag összesen 1,1 milliárd forintról rendelkezhet. Ehhez nem kell mást tennie, mint jelölni az adóbevallásán, hogy szeretné, ha visszautalnák nyugdíjpénztári számlájára az év elején, pénztárunktól kapott igazolásban található összeget.

Érdemes erre odafigyelni, mert a nem nyilatkozók számára ez az összeg elveszik. Ha azonban kérik a visszatérítést, akkor ennyivel is növelhetik a boldog nyugdíjas évekre szánt megtakarításaikat – figyelmeztetett Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.